Vasas

Pénteken sem lesz döntés a vevőjelöltekről

megosztom

A három vevőjelöltből az egyik technikai okokból a pénteki napra ígérte ajánlatának írásbeli kiegészítését, így a döntés ismét eltolódik.

VasasA Vasas Sport Club a honlapján adott ki közleményt arról, hogy a három potenciális vevő közül kettő, az elnökség kérésének megfelelően, a csütörtöki napon a megadott határidőre benyújtotta keddi ajánlatának kiegészítését, amely többek közt tartalmazza a felajánlott pénzügyi garanciák részletezését. A harmadik vevő jelölt azonban technikai okokból a holnapi napra ígérte ajánlatának írásbeli kiegészítését. A beérkezett dokumentumokat az elnökség tagjai kiértékelik, majd minél hamarabb döntést hoznak.

„A beérkezett dokumentumokat a mai esti órákban és a következő napokban megvizsgáljuk. Ezt követően minden szükséges információt begyűjtve és az egyeztetéseket lefolytatva, a Vasas elnöksége a lehető leghamarabb meghozza döntését. Ne felejtsük el, itt a pénzügyi garanciák beminősítésére is szükség van, tehát nem csak rajtunk múlik a döntéshozatal gyorsasága. Akármennyire is várjuk mindannyian, hogy lezáruljon a tulajdonosváltás folyamata, nem fogunk az idővel versenyt futni. A Vasas Elnöksége kizárólag a megfelelő erejű és értékű pénzügyi garanciák biztosítása mellett fog szerződni a vevővel” – fűzte hozzá Markovits László klubelnök a közleményhez.

megosztom