A jeles nap alkalmából felelevenítjük a portugál tréner eddig életpályáját, edzői karrierjének fontos momentumait.
Állítólag szülővárosa, Setúbal utcáin a környék kutyáit is 4-4-2-es felállásba rendezte. A karakán, nem ritkán arrogáns edző magát a „The Special One” („A különleges”) névvel illette. A név találó, hiszen amit José Morinho edzőként művel, az tényleg a futball esszenciája.
1963. január 26-án született a portugáliai Setúbalban. A pályán védőként próbálkozó José futballkarrierje korán véget ért: édesapja volt első edzője szülővárosa csapatánál, de a vezetőség nemes egyszerűséggel kirúgással fenyegette meg az idősebb Mourinhót, ha játszatja fiát. Próbálkozott ugyan még alsóbb osztályú kluboknál, de 24 éves korában végleg felhagyott az aktív futballal. 15 évesen azonban kijelentette, hogy a világ legjobb edzője akar lenni. Három évtized se telt bele, és az álom valóra vált.
1989-ben sporttudományi diplomával a zsebében állt munkába. Végigjárta a ranglétrát, először utánpótlás csapatok trénereként (Vitória de Setúbal), később asszisztensként (Estrela da Amadora) dolgozott. Majd tolmácsnak és segédedzőnek szegődött Sir Bobby Robson mellé, először a Sportingnál, majd a Portónál segítette az angol szakember munkáját. Robson és Mourinho között nemcsak szakmai kapcsolat volt, barátok lettek, a portugál a mai napig Robsont tartja mesterének. Különböző stílusuk, felfogásuk tökéletesen kiegészítették egymást: a támadó szellemű angol futball és a Mourinho felügyelete alá tartozó tökéletes védelem illetve szervezés. 1996-ban követte mesterét Barcelonába is, ahol KEK-et nyert velük a csapat. Robson csak egy évig maradt Katalóniában, de Mourinhót marasztalták. Maradt, és Louis van Gaalnak szintén első számú segítője volt, sokat tanult a holland lelkiismeretes, precíz stílusából is. Van Gaal látta, hogy Mourinho jóval több, mint egy asszisztens, és hagyta őt kibontakozni a Barcelona B csapatánál, néha megengedte neki, hogy egyes barátságos mérkőzéseken irányítsa a nagycsapatot. Két spanyol bajnoki arany és egy Király Kupa Van Gaal és Mourinho közös munkájának eredménye a gránátvörös-kékeknél. Mourinho ezután már több ajánlatot is kapott, a Benfica vezetőedzőnek, Robson segítőnek hívta a Newcastle-höz, ő végül a portugálok ajánlatát fogadta el, és visszatért hazájába 2000-ben. Még meg sem melegedett a Luz Stadionban, máris továbbállt, 2001 januárjában a Leiriához szegődött, a Benfica vezetőségét ugyanis megrettentették a játékról alkotott elképzelései. A tavaszi szezonban aztán az addigi legjobb bajnoki eredményét – ötödik hely – érte el vele a Leiria. A sikerre felfigyelt a Porto, és szerződést kínált a tehetségesnek ígérkező trénernek.
A 2001-2002-es idény közben került az FC Porto kispadjára, és ezzel kezdetét vette a Mourinho-saga: a mester az akkor a kontinens középmezőnyébe tartozó csapatot szívós munkával Európa trónjára vezette. Szinte kizárólag a portugál ligából vásárolt, csupa olyan játékost, akik akkor még ismeretlenek voltak, de két évvel később már a klasszisok között emlegették őket, így Nuno Valente vagy Ricardo Carvalho is Mourinho köpönyegéből bújt elő. 2003-ban UEFA-kupát, 2004-ben Bajnokok Ligáját nyert irányításával a Porto, utóbbi siker után sejteni lehetett, hogy a mester már nem sokáig marad a Sárkányoknál, 2004 nyarán a Chelsea-hez igazolt. Érkezése után egy sajtókonferencián azt nyilatkozta: "Kérem ne nevezzenek arrogánsnak, de Bajnokok Ligáját nyertem, és úgy gondolom, én különleges vagyok." Így kapta a "The Special One", vagyis "A különleges" becenevet. Londonban gyakorlatilag azt szerződtethetett, akit csak akart, a dúsgazdag orosz tulajdonos, Roman Abramovics vagyonának köszönhetően. A Portóból magával vitte szakmai stábja mellett Ricardo Carvalhót és Paulo Ferreirát, és megszerezte Didier Drogbát, Mateja Kezmant, Arjen Robbent és Petr Cechet is.
Itt már sztárjátékosokkal dolgozott együtt, de Mourinhónál ez sosem számít, ő a közös munkában és a csapategységben hisz. Aktívan részt vett a közösségi életben is, a Stamford Bridge-en kiválasztott a csapattal közösen egy dalt, és minden mérkőzés előtt az egész stáb - játékosok és edzőik egyaránt - torkaszakadtából azt énekelte. 3 évet töltött Londonban, és bár kétszer is fölényesen nyerte a Chelsea a bajnokságot - emellett kétszer Ligakupát és FA-kupát -, a hőn áhított BL-serleget nem tudták elhódítani vezetésével a kékek.
Mourinho Londonban a 4-3-3-as felállást preferálta, ami a 4-4-2-höz szokott angol csapatoknak nehézségeket okozott, de végül ez bizonyult sikeresnek, egyes vélemények szerint Mourinhónak is köszönhető, hogy az angol élvonal taktikai szempontból sokat fejlődött. 2007 szeptemberében távozott a Chelsea-től, hivatalosan közös megegyezéssel, de a háttérben megromlott már a viszonya Abramoviccsal, aki kinevezett fölé egy sportigazgatót, s ez jelentősen korlátozta a menedzser addigi teljhatalmát.
Majd’ egy szezont pihent, aztán 2008 nyarán Roberto Mancinit váltotta az Internél. A kék-feketék már a portugál érkezése előtt is egyeduralkodóak voltak a Serie A-ban, de Massimo Moratti klubelnök mindennél jobban szerette volna a BL-t is meghódítani. Erre még két évet várnia kellett, de 2010 tavaszán a milánói alakulat letarolta Itáliát és az egész kontinenst: az olasz bajnokságban, a kupában, és a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodtak. Az Internél került először abba a helyzetbe, hogy kész csapatot kapott, és neki kellett alkalmazkodni a meglévő állományhoz és lehetőségekhez. 2009 nyarán azonban szabad kezet adott neki Moratti, és Mourinho megvált Zlatan Ibrahimovictól, de cserébe jött Samuel Eto'o, Diego Milito, Lúció, Thiago Motta és Wesley Sneijder, majd januárban csatlakozott még Goran Pandev is. A mester világverő csapatot rakott össze, különösen a Realnál mellőzött Sneijder villogott.
Mourinho az Interben nem a labdabirtoklásra helyzete a hangsúlyt, sőt, hagyta az ellenfeleit, hogy sokat passzoljanak, de a labdaszerzést követően az ő játékosai voltak a gyorsabbak, minimális idő alatt kerültek az ellenfél kapuja elé, ezt a Bayern elleni BL-finálé is remekül példázta.
Már 2010 tavaszától pletykáltak arról, hogy Mourinho a Realban folytatja, végül a BL-győzelem másnapján jelentette be, hogy pályafutása egy újabb szakaszához érkezik, és a spanyol fővárosban dolgozik tovább. Az elmúlt években kissé megkopott fényű, a Barcelonával szemben csak másodhegedűs királyiak irányításával a kétezres évek galaktikus korszakát idézik, és bár a novemberi, barcelonai El Clásico és a 0-5 mély nyomottt hagyott Mourinhóban, gyorsan és hatékonyan felrázta fiait a megalázó vereség után. Mourinhóval a Real Madridnak komoly esélye nyílt arra, hogy három év után újra gyarapodjon a Bernabéu serleggyűjteménye.
Mourinho nagyon fontosnak tartja a kapcsolattartást játékosaival, mindenkivel személyes kontaktusban van, a meccsek előtti napon néhány percet beszélget az összes futballistával négyszemközt, hogy azok érezzék, az ő teljesítményük nélkül lehetetlen lenne másnap a győzelem. Rendkívül intenzív edzéseket tart, híres arról, hogy személyre szabott dvd-ket állít össze a focistáknak, hogy azok a lehető legjobban megismerjék az ellenfelet, és négy-öt hétre előre összeállítja az edzések beosztását. Az öltözői fegyelem nála szent, aki késve érkezik az edzésre, büntetésre számíthat. Lubickol a médiaérdeklődésében, sőt a sajtót is eszközként használja, mindig úgy irányítja a sajtótájékoztatók folyamatát, hogy az ő forgatókönyve érvényesüljön.Játékosai mindig is rendkívül elismerően nyilatkoznak róla, többekkel a munkakapcsolaton kívül is bensőséges, baráti viszonyt ápol. A holland Wesley Sneijder a januári FIFA-gálán beszédében a világ legjobb edzőjének nevezte, Mourinho erre kis híján elsírta magát, megmutatva emberi oldalát.
A modern futballban egy egészen elképesztő rekordot tudhat magáénak: az általa edzett csapatok 2002 óta nem kaptak ki hazai pályán a nemzeti bajnokságban. Akkor a Beira Mar verte 3-2-re a Portót. Azóta az Estádio do Dragao, a Stanford Bridge, a San Siro, és most már a Santiago Bérnabeu is bevehetetlen erőd, ha egy bizonyos José Mourinho ült, ül a kispadon.
A labdarúgás statisztikáival és történelmével foglalkozó IFFHS háromszor választotta meg a világ legjobb edzőjének (2004, 2005, 2010). 2011. január 10-én, a FIFA és a France Football első alkalommal közösen tartott gáláján is őt választották az elmúlt év legjobbjának. „Ahhoz, hogy győzzél, egy jó csapatra, bátorságra, rengeteg kemény munkára és egy rád kacsintó csillagra van szükséged” – határozta meg egyszer a siker összetevőit.
Mourinho még tizenévesen ismerkedett meg feleségével, Matildével, 1989-ben házasodtak össze. Két gyermeket, a 14 éves Matildét és a 10 éves José Mário Juniort nevelnek. Bár néhány éve az angol sajtó megszellőztette, hogy a tréner szeretőt tart, máig együtt van feleségével. 2009-ben tiszteletbeli doktori címet ajándékozott neki a lisszaboni műszaki egyetem a labdarúgás területén elért erdeményeiért. A hívő katolikus Mourinho magánvagyonából rengeteget jótékonykodik, több fejlődő országbeli projektet is támogat.