DVSC-TEVA

Scasny új posztot találna Balajtinak

megosztom

Zdenek Scasny sajnálja, hogy Nikolov Balázs korán megsérült, mert rövid távon segítségére lehetett volna a Debrecennek.

DVSCZdenek Scasny, a DVSC-TEVA új vezetőedzője a klub hivatalos honlapján mondta el eddigi tapasztalatait a felkészüléssel kapcsolatban. A cseh szakember kijelentette, a kemény munka miatt látszik játékosain a fáradtság, de összességében elégedett a csapattal.

"Elégedett lehetek a játékosok teljesítményével. Igaz, kicsit látszott rajtuk a fáradtság, de ez természetes, mivel a felkészülés elején állunk, és öt nap alatt tíz edzésünk volt. A mérkőzéseken láttam jó és rossz megoldásokat, ám a labdarúgók hozzáállását csak dicsérni tudom, mindenki odatette magát. A két próbajátékon lévő csatár, Salami és Simic nagyon jól mozgott. Remek képességű, képzett támadók, akik veszélyesen futballoztak, és gólokat lőttek. Meglátjuk, hogy a későbbiekben még hogy teljesítenek. Szintén elégedett voltam Balajti Ádámmal, akit szerettem volna más poszton is kipróbálni. Tehetséges játékosnak tartom, szép jövő előtt áll. Azt viszont sajnálom, hogy Nikolov korán megsérült. Rutinos, jó védő, akire szükségünk lenne, mert rövidtávon megoldást jelenthet a problémánkra. Összességében elégedett vagyok a csapattal, az edzéseken is jól dolgoznak a srácok, látszik, hogy mindenki komolyan veszi a feladatát" - nyilatkozta a korábban Görögországban is dolgozó szakvezető.

Közben újabb próbajátékosok csatlakoztak a bajnoki címvédőhöz a dvsc.hu szerint. Egy 27 éves olasz középpályás, Patrick Kalambay, aki korábban csak Itáliában futballozott. Valamint egy brazil ballábas belső védő, Jhonnes Marques de Souza. Ő a legutóbb a lett FHK Liepajas Metalurgsban játszott, de futballozott az olasz Udinese, a szlovén NK CM Celje és a horvát NK Hrvatski Dragovoljac csapatában is.

megosztom