MLSZ

Együttműködési megállapodás a magyar és a spanyol szövetség között

Ángel María Villar Llona, a Spanyol Labdarúgó Szövetség első embere és Csányi Sándor az MLSZ elnöke sajtótájékoztató keretében írta alá a szövetségek együttműködési megállapodását.

Csányi Sándor és Angel Maria Villar - Fotó:MTI

Elsőként Csányi Sándor, az MLSZ elnöke köszönte meg spanyol kollégájának, hogy elfogadta a meghívást, és létrejött a megállapodás a két szövetség között.

Nagy örömömre szolgál, hogy fél év alatt másodszor találkozhattam Villar elnök úrral, októberben Spanyolországban, most pedig Budapesten nyílt alkalmunk beszélgetni - kezdte Csányi Sándor. - Kollégám Európa és a világ labdarúgásának meghatározó személyisége, páratlannak, és példaértékűnek tekintem hosszú elnökségét és sikerességét, remélem, a magyar elnökség is hasonló eredményekkel párosul, mint amit irányításával a spanyolok elértek. Elnök úr az UEFA-ban és a FIFA-ban is fontos tisztségeket tölt be, de ennél is fontosabb, hogy rendkívül segítőkész embert ismerhettem meg személyében. Nem cél nélkül utazott el Magyarországra, októberi találkozásunk alkalmával megállapodtunk a két szövetség közös együttműködésében, és ezt most írásba is foglaltuk. A megállapodás több területre kiterjed, köztük a magyar edzők és játékvezetők spanyolországi képzésére. A spanyol szövetség a jövőben fogadja a magyar szakembereket, akik tanulmányozhatják a labdarúgást irányító szervezet munkáját és felépítését, információkat szerezhetnek az utánpótlásképzésről, versenyszervezésről, és a futball egyéb területeiről is”

A magyar elnök beszélt arról is, hogy ez a megállapodás segíthet eljutni oda, ahol évtizedekkel ezelőtt volt a magyar labdarúgás.

Ha egy jól működő szövetséget szeretnénk felépíteni, és eredményesen akarunk dolgozni, akkor azokról kell példát vennünk, akik a legjobb eredményeket érték el munkájuk során a közelmúltban - fűzte hozzá Csányi Sándor. - Úgy gondolom, nemzetközi diplomáciában nem állunk rosszul, az utóbbi hónapokban a FIFA és az UEFA vezetőit is megismertük, és minden alkalommal maximális segítőkészségről kaptunk tanúbizonyságot. Úgy tűnik, még ma is megvan futballunk jó híre, és azt vettem észre, hogy külföldön is hiányolják a magyar labdarúgás sikereit. Bízom benne, hogy ez a szerződés segíthet eljutni oda, ahová a honi labdarúgás évtizedekkel ezelőtt már elért.

Ángel María Villar Llona, a spanyol szövetség első embere beszédében felelevenítette a magyar csapatokkal kapcsolatos emlékeit, Dunai Antallal való barátságát, valamint külön kiemelte egykori mesterét, Kubala Lászlót, valamint Puskás Ferencet, akinek unokájával éppen nemrégiben volt alkalma találkozni.

Nagy örömmel tettem eleget a meghívásnak, és várakozással tekintettem a megállapodás aláírása elé - fogalmazott Ángel María Villar Llona. - Pár hónappal ezelőtt meghívtam Csányi elnök urat Madridba, hogy megismerjük egymást, és akkor született meg az elhatározás, hogy szorosabbra kellene fűzni a két szövetség kapcsolatát. Én magam is szeretnék tanulni önöktől is, a magyar futball ugyanis nemcsak a múltban volt csodálatos, meggyőződésem szerint még ma is az. Az ötvenes években a magyarok tanítottak és segítettek bennünket, most visszaadhatunk valamit a kölcsönből. Rengeteg szál fűz Magyarországhoz, futballista koromban klubszinten és a válogatottban is szerepeltem magyar együttes ellen, Kubala László pedig a spanyol válogatott szövetségi kapitányaként huszonkét alkalommal szavazott bizalmat nekem a nemzeti csapatban. Nyolc-kilenc alkalommal jártam már önöknél, de nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek. Csodálatos fogadtatásban volt részem, és bízom benne, hogy a két szövetség sikeresen együttműködik a jövőben. A magyar labdarúgás vezetőivel mindig jó volt a kapcsolatom, de Csányi elnök úr kinevezése után különösen jó lett ez a viszony. Úgy gondolom, a mostani megállapodás csak az első lépése a spanyol-magyar együttműködéseknek, bízom benne, hogy a jövőben még szélesebb körben dolgozhatunk együtt.”

Forrás: mlsz.hu