Férfi kézilabda-vb

A címvédő franciák is bekerültek az elődöntőbe

  • MTI

Bár a végén kieresztett, így is simán győzni tudott a francia válogatott Norvégia ellen, ezzel bejutott a világbajnokság legjobb négy csapata közé.

Ez azt jelenti, hogy a magyar együttes már biztos nem lehet utolsó középdöntős csoportjában, és az 5-10. hely között végez.

Akkor lesz a magyar csapat csoportjában harmadik (vagyis játszhat pénteken az 5-6. helyért, és ez a két pozíció már biztos olimpiai selejtezőt ér), ha kedden több pontot – egyet vagy kettőt - szerez a spanyolok ellen, mint amennyit Izland gyűjt a franciák ellen.

Akkor lesz a magyar csapat csoportjában negyedik (vagyis játszhat pénteken a 7-8. helyért, előbbi biztos olimpiai selejtezőt ér, utóbbi nagy valószínűséggel jelenti ugyanezt), ha Izland több vagy ugyanannyi pontot szerez kedden, mint a Mocsai-alakulat, vagy pedig ha a két együttes egyaránt kikap, de a németek nem nyernek a norvégok ellen.
Akkor lesz a magyar csapat csoportjában ötödik (vagyis játszhat csütörtökön a 9-10. helyért, és a vb-ről most egészen bizonyosan nem juthat olimpiai selejtezős helyhez), ha Izland és a Mocsai-csapat kedden vereséget szenved, és a németek legyőzik a norvégokat.

Középdöntő, I. csoport (Jönköping):

2. forduló:

Franciaország-Norvégia 31-26 (17-14)

A csoport állása:

1. Franciaország 7 pont (126-101)
2. Spanyolország 7 (118-103)
------------------------------------
3. Izland 4 (109-107)
4. MAGYARORSZÁG 4 (103-117)
5. Németország 2
6. Norvégia 0

A francia és a spanyol csapat már elődöntős, a dán és a svéd válogatott vasárnap biztosította helyét a legjobb négy között.

A keddi program:

Németország-Norvégia 16:15
Spanyolország-Magyarország 18:30
Franciaország-Izland 20:45