Premier League

A Manchester City már csak a BL-re hajt

Az Aston Villa hatalmas meglepetésre megverte a Manchester City-t a Premier League szombati játéknapjának esti mérkőzésén.

Adam Johnsont átöleli Ciaran Clark - Fotó:AFP

A találkozót a Villa új igazolása, Darren Bent döntötte el, aki egy kipattanó labdát pofozott a hálóba. Ez volt az Aston Villa első győzelme a bajnokságban 2011-ben. Ennek megfelelően a csapat menedzsere, Gerard Houllier elégedett volt játékosai teljesítményével, különösen Bent játékát emelte ki.

„ A gólszerzés egy vele született képessége Bentnek, ez olyas valami, amit nem lehet tanítani. Ez szükséges ahhoz, hogy gólt tudj szerezni. Roberto Mancini, a City menedzsere azt mondta nekem a találkozó előtt, hogy remek játékost igazoltam, és ez a kezdés szenzációs volt számára. Tudtam, hogy a srác nagyon jól viseli a nyomást, biztatóan mozgott a héten, sok Villa-játékost ismert a nemzetközi mérkőzések által, éreztem, hogy készen áll a játékra. Ez a győzelem nagy hatással lehet ránk, elindulhatunk felfelé a tabellán, meg kell lovagolnunk a szerencsénket” – bizakodott a francia válogatott egykori szövetségi kapitánya.

Természetesen a másik oldalon csalódásként élték meg az eredményt, de Brian Kidd, Roberto Mancini segítője elmondta, céljuk az első négy között végezni a bajnokságban, ezzel kivívni a Bajnokok Ligája-indulás jogát. Ez azért is érdekes, mert néhány napja Mario Balotelli, a csapat támadója még a bajnoki címről beszélt.

„ A Manchester United nagyon jól formában van, veretlenek. Azt hittem, már hetekkel ezelőtt elszenvedik első vereségüket. Az első félidőben nem voltunk elég gyorsak, a második játékrész már más történet. Komoly nyomás alatt tartottuk a Villát, ők pedig minden erejüket bevetve remekül védekeztek. A célunk a szezon előtt az első négybe kerülés volt, most ott vagyunk. A legutóbbi Everton elleni vereségre nagyon jól reagáltunk, biztos vagyok benne, hogy most is helyes irányt veszünk az elkövetkező mérkőzéseken” – próbált erőt meríteni a nem várt vereségből a 61 éves angol szakember.

Az Aston Villa- Manchester City meccs összefoglalója