Serie A

A Juventus gyenge játékkal ikszelt a Sampdoriával

Koman nem kapott szerepet a Sampban, Rudolf kezdő volt Bariban

megosztom

Csak a Napoli tudott nyerni az élcsapatok közül a Serie A 21. fordulójának vasárnapi mérkőzésein. A nápolyiak a Rudolf Gergellyel felálló Barit győzték le 2-0-ra. A Sampdoriában a kispadon nézte végig a Juventus elleni 0-0-t Koman Vladimir, Laczkó Zsoltot nem nevezték a mérkőzésre. A Lazio sima vereséget szenvedett Bolognában, a Lecce Firenzéből is pontot rabolt.

A Sampdoria-Juventus találkozó első félidejében a cserék játszották a főszerepet. No nem a padról beszálló játékosok emelkedtek ki, hanem a korán megsérült Traore illetve Lucchini, helyettük Grossónak illetve Accardinak kellett beszállni már az első percekben.

Sok látnivaló ettől eltekintve nem volt a szünetig, a Sampdoriának annyira jól ment a semmittevés, hogy a statisztikai lapra csak a szabálytalanságaik kerültek fel, semmi más.

A szünet után kicsit, de tényleg csak kicsit volt több esemény. Az 50. percben Pazzini lőtt tíz méterről mellé, majd kicsivel később ő is megsérült, helyére Pozzi érkezett.

Amauri a Sampdoria ellen

A Juventus kínlódott az egész mérkőzésen, valódi helyzeteket csak a hosszabbításban tudott kialakítani. A 91. percben Amauri hagyott ki egy lehetőséget, a 93.-ban pedig Del Piero bombázott fölé a tizenegyespont környékéről.

Maradt tehát a 0-0, így a Juventus csak utolérni tudta a délután kikapó Intert, megelőzni nem.

A Bariban a kezdőben kapott helyet Rudolf Gergely, aki a 14. percben néhány csel után lövésig jutott, de az erőtlenre sikerült, a kapus könnyedén gyűjtötte be a labdát.

A 35. percben elég nagy tumultus alakult ki a Bari tizenhatosa előtt, mivel furcsa körülmények között szakadt meg egy Napoli-támadás. A kedélyek megnyugodtak, majd meg is született az első gól, miután Cavani lapos szabadrúgásába Lavezzi ért bele, a labda pedig a hosszú sarok helyett a rövidbe vágódott. (0-1)

A Bari hiába próbálkozott az egyenlítéssel, a 67. percben emberhátrányba kerültek, és a Napolinak sikerült újabb gólt szereznie a mérkőzés hajrájában. Cavani érkezett nagyszerűen egy baloldali beadásra, és az üres kapuba passzolta a labdát (0-2). Rudolf ekkor már nem volt a pályán, hiszen a 78. percben lecserélték.

Győzelmével a Napoli a második, jelenleg egypontos hátrányban vannak az este játszó Milan mögött. A Bari továbbra is utolsó, és négy ponttal állnak a Brescia mögött.

Serie A, 21. forduló:

Bari-Napoli 0-2 (0-1)
gól: Lavezzi (38.), Cavani (87.)
piros lap: Parisi (67., Bari)

Bologna-Lazio 3-1 (2-1)
gól: Ramirez (36.), Di Vaio (39., 90.), illetve Floccari (5.)
piros lap: Dias (86., Lazio)

Chievo-Genoa 0-0
piros lap: Bostjan (68., Chievo)

Fiorentina-Lecce 1-1 (0-1)
gól: Gilardino (56.), illetve Di Michele (29.)

Sampdoria-Juventus 0-0

Korábban játszották:
Udinese-Internazionale 3-1 (2-1)
gól: Zapata (21.), di Natale (25.), Domizzi (69.), illetve Stankovic (16.)

Szombaton játszották:
AS Roma-Cagliari 3-0 (1-0)
gól: Totti (21., 11-esből), Perrotta (70.), Menez (90.)

Palermo-Brescia 1-0 (0-0)
g: Bovo (87.)

Parma-Catania 2-0 (0-0)
g: Candreva (57.), Giovinco (62.)

Később játsszák:
AC Milan-Cesena 20:45

megosztom