Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság

A Haladás hazai pályán győzve jutott a debreceni döntőbe

A szombathelyi döntőt elveszítő Győr is ott lesz a Hajdúságban

Címkék:

A szombathelyi Savaria csarnokban rendezett Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság selejtezőjében a REAC, a BFC Siófok, a Pécsi MFC, a Győri ETO, az Újpest és a házigazda Haladás küzdött egymással. A 2000 szombathelyi szurkoló remek hangulatot varázsolt a terembe, és a hazai együttes végső győzelmének örülhettek. Kenesei Krisztiánék a Pécsen és az Újpesten keresztül kerültek a fináléba, ahol magabiztosan győzték le a győri együttest.

Győri ETO – BFC Siófok 4-2
Gólszerző: Alekszide (3. és 23.), Ganugrava (15.), Dudás Á. (18.) ill. Novák (14.), Lukács (24.)

Pintér Attila együttese már a harmadik percben megszerezte a vezetést Alekszidze góljával, azonban az első játékrészben több említésre méltó esemény nem is történt. A fordulás után a Siófok is magára talált, és egy gyors ellentámadás után Novák talált be. Az ETO azonban nem akarta kiengedni a kezéből a kezdeményezést, és Ganugrava góljával ismét vezetést szerzett. Az egykori U-19-es Európa-válogatott Dudás Ádámnak sikerült a győri előnyt tovább növelni, majd ismét a grúz Alekszidze talált be. Mivel a Balaton-partiak az utolsó percben már csak szépíteni tudtak, a Győr győzelemmel kezdte a tornát.

Halmosi Péter a Haladás játékosa küzd a labdáért a Pécsi MFC elleni meccsen a Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokságon.
Haladás – Pécsi MFC 3-3
Gólszerző: Simon Á. (11.), Irhás (16.), Halmosi (22.), ill. Horváth Zs. (3.), Nagy J. (5.), Zamostny (20.)

Nem úgy indult a hazaiak számára a találkozó, ahogy azt elképzelték, mivel az első játékrész után az NB II-es pécsiek vezettek, ugyanis Horváth és Nagy góljaira csak Simon Ádám tudott válaszolni. A szünetben aztán sikerült Aczél Zoltánnak rendeznie a hazaiak sorait, és Irhás találatával sikerült egyenlíteni, majd jött Zamostny megpattanó lövése, és megint a vendégeknél volt az előny. A Szombathelyre visszatérő Halmosinak nem sokkal a vége előtt még sikerült egy bombagóllal egyenlítenie, de a hazai szurkolók nem ilyen kezdésről álmodoztak.

REAC – BFC Siófok 2-4
Gólszerző: Novák A. (5.– öngól), Nyerges (23. - büntetőből), ill. Novák (4. és 21.), Thiago (14.) László (15.)

A Mátyus János vezette REAC és az NB I-ben kiesés elől menekülő Siófok csapott össze egymással. A Balaton-partiak védője Novák Alexisz igencsak aktívan kezdte a mérkőzést. A nemrég még Budaörsön játszó játékos előbb az ellenfél, majd a saját kapujába is betalált, ezzel a félidőben döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe. A fordulást követően azonban belelendültek Horváth Károly fiai, és Thiago és László góljaival eldöntötték a meccset. Novák még tovább növelte az előnyt, akinek a góljára Nyerges büntetőből tudott válaszolni, de ez is csak a szépítésre volt elég.

Újpest FC–Pécsi MFC 4–0
Gólszerző: Lázár B. (2.), Rajczi (8.), Sitku (21.), Kiss Z. (24.)

Az előző nap a helyszínen edzést tartó Újpest magabiztosan kezdte a PMFC elleni mérkőzést, és már 8 perc után 2-0-ra vezettek Lázár és Rajczi góljaival. Ezt a második félidőben még Sitku és Kiss Zoltán is megfejelte, így kiütötték másodosztályú ellenfelüket.

Győri ETO-REAC 1-0
Gólszerző: Alekszidze (2.)

Már a 2. percben megszerezte a vezetést a Győr, Rati Alekszidze kapott labdát tolt egyet rajta, majd a kapu közepébe bombázott. A REAC a bekapott gól után átvette a kezdeményezést, de Alekszandar Radoszlavjevics mindig a helyén volt. A második félidőben a Győrnek is voltak lehetőségei, és hiába támadott a meccs végén ismét a REAC, újabb gól már nem született, így a Győr jutott a döntőbe.

Haladás-Újpest FC 3-0
Gólszerző: Nagy (5., 18.), Sipos (15.)

A Haladás korán megszerezte a vezetést, Nagy Gábor éles szögből lőtte ki a jobb alsót. Kemény harc, egy-egy sárga lap és a vele járó kétperces kiállítás volt mindkét oldalon, de több gól nem született az első félidőben. A másodikban aztán Kenesei eresztett meg egy lövést, Balajcza védett, de Sipos érkezett a kipattanóra, és növelte a Hali előnyét. Végül Nagy Gábor döntötte el végérvényesen a döntőbe jutás kérdését, pontos lapos lövéssel vette be újra az Újpest kapuját.

Haladás-Győri ETO 4-2
Gólszerző: Kenesei (4.), Irhás (18.), Halmosi (21.), Tóth P. (24.) illetve Völgyi (11.), Ji (24.)

A lelkes hazai szurkolók biztatása jót tett a Haladásnak, amely szinte az egész meccsen fölényben játszott a védekezésre koncentráló Győr ellen. Kenesei távoli lövésével szerezte meg a vezetést a Hali, a takarásból jövő labdát nem láthatta a kapus, így akadálytalanul vágódott a léc alá. Kenesei nem sokkal később kiállíttatta magát két percre, a Győr pedig kihasználta a lehetőséget, benyomták a szombathelyieket a kapujuk elé, és Völgyi félmagas kemény lövésével egyenlítettek. Teljes létszámban aztán megint ellenállhatatlanná vált a hazaiak játéka, Irhás újra megszerezte a vezetést, majd Halmosi bólintotta be a harmadikat, miután Kenesei gyönyörűen emelte fel neki a labdát két ember közül. Végül az utolsó percben Tóth Péter lőtte az üres kapuba a labdát egy gyönyörűen kisakkozott akció végén, Ji találata pedig már csak szépségtapasz volt a Győr számára.

Aczél Zoltán együttese így tornagyőztesként került a debreceni döntőbe, ahol a házigazda DVSC mellett a Diósgyőr, a Vasas, a Gyirmót és a Győr lesz az ellenfelük.