Focilegenda

Kocsis Sándor, az Aranycsapat és a Barca kiválósága

  • Maruzsa István

„Volt neki egy trükkje: mindig körülbelül egy olyan 30 centivel ment följebb, mint a többiek. Miért? Flancból biztos.” – mondta róla Hofi Géza. És igaza is volt! Kocsis Sándor fejjátéka utánozhatatlan volt, ütemérzéke és ruganyossága révén rendre a kinyújtott kezű kapusok fölé tudott emelkedni. De lábbal is tökéletesen bánt a labdával, és Budai Lászlóval olyan remek párost alkottak az Aranycsapatban, hogy a kor újságírói csak „ikertestvérekként” emlegették őket.

Kocsis Sándor az Aranycsapat és a Barcelona legendája.Kőbányán, majd a Ferencvárosban nevelkedett, és 16 és fél évesen került fel a zöld-fehérek felnőtt csapatába. Az 1948-49-es bajnoki címben már komoly szerepet játszott. Nem sokáig lehetett azonban a Fradi játékosa, hiszen a vezető hatalom egyrészt le akarta építeni a klubot, másrészt egy csapatba akarta terelni a legjobb játékosokat. Erre a Honvédot jelölték ki, amely a hadügy irányítása alá került. A kiszemelt játékosokat – pl. Kocsist vagy Budait – behívták katonának, és választás elé állították őket: évekig vidéken szolgálnak vagy átigazolnak Kispestre. Természetesen utóbbi mellett döntöttek, így a Honvédban létrejött a világ egyik legerősebb együttese, benne a világ egyik legnagyszerűbb támadósorával.

„Kocka” először 1948-ban, egy Románia elleni 9-0-ás győzelem alkalmával volt válogatott, egy évvel később pedig már állandó tagságot harcolt ki magának. Rendkívül gólerősen játszott, összesen 68 válogatottsága alkalmával 75 találatot szerzett, azaz meccsenként egy gól felett volt az átlaga. Ahogy klubjukban, a nemzeti csapatban is remekül együttműködtek a jobbszélső Budai Lászlóval, aki sokszor Kocsis indításaiból futott el a szélen, hogy aztán pontos beadásai épp a jobbösszekötő fejére vagy lábára érkezzenek vissza.

Az Aranycsapat kerete néhány év alatt kialakult, 1952-re gyakorlatilag létrejött a legjobb összeállítás. Ezen a nyáron rendezték a helsinki olimpiát, amelyre nagy reményekkel utaztunk ki. A selejtezőt Románia ellen játszottuk, és a mérkőzést az idegek harca döntötte el. Egyik csapat sem akart idő előtt hazautazni, de mi bírtuk jobban, Kocsis góljával már 2-0-ra is vezettünk. A románok ezután szépítettek, majd „Kockát” kiállították, de az eredmény többször már nem változott, 2-1-gyel kerültünk a főtáblára. Ott először Olaszországgal találkoztunk, akiket ekkorra már 27 éve nem tudtunk legyőzni. Ezúttal azonban már könnyedén, 3-0-ra vertük Meazza fiait. Palotás dupláját Kocsis toldotta meg egy góllal a második félidőben. A negyeddöntőben a törököket még fölényesebben, 7-1-re győztük le, a jobbösszekötőnk az első és a második félidőben is betalált egyszer-egyszer. Szintén két gólt ért el az elődöntőben, ahol Svédország szenvedett 6-0-ás vereséget a mieinktől. Végül az olimpiai döntőben – a tét miatti feszült játékkal – 2-0-ra nyertünk Jugoszlávia ellen, ezzel megszereztük az aranyérmet!

A következő, Svájc elleni mérkőzésen állt össze végleg a klasszikus Budai – Kocsis – Hidegkuti – Puskás – Czibor csatársor, amely természetesen szűk másfél évvel később, Angliában is kezdett. Azon a találkozón, amelyet az angol sajtó azóta is az évszázad mérkőzéseként emleget, és amelyen 6-3-ra győztük le a foci feltalálóit.

Ilyen eredmények után az 1954-es világbajnokság megnyerését a magyar közvélemény szinte elvárta. A torna első két mérkőzésén Dél-Koreát 9-0-ra, az NSZK-t 8-3-ra győztük le, többek között Kocsis összesen 7 góljának köszönhetően. A Brazília elleni negyeddöntőben is jól szerepelt a csatár, kétszer talált be, 4-2-re nyertünk. Ugyanez lett a végeredmény Uruguay ellen is, és „Kocka” itt is duplázott, mégis teljesen más volt a találkozó. Egyrészt sportszerű meccs volt (a brazilok az előző körben verekedést is provokáltak), másrészt a rendes játékidő végén 2-2 volt az állás. Aztán a hosszabbítás második félidejében Kocsis öt perc alatt belőtte a két gólját, ezzel bejuttatta a magyar válogatottat a döntőbe. Ott aztán jó kezdés után kijött a csapaton a kemény mérkőzések okozta fáradtság, 3-2-es vereséget szenvedtünk a Wankdorf Stadionban, amivel az ezüstérmet szereztük meg. A gólkirályi cím viszont a miénk lett, nevezetesen Kocsis Sándoré, aki összesen 11 gólt lőtt!

Az év végéig a magyar bajnokságban is ő szerezte a legtöbb találatot, már harmadszor. A bajnoki címet pedig negyedszer érdemelte ki, majd 1955-ben még egyszer, utoljára. Az 1956-os forradalom után ugyanis részt vett a Honvéd dél-európai majd dél-amerikai túráján, és ennek végeztével – Puskással és Cziborral együtt – nem tért haza Magyarországra.

Az MLSZ és a FIFA eltiltással sújtotta, aminek lejárta után először a svájci Young Fellows csapatában játszott. Innen csábította át Kubala László Barcelonába, ahol újra Czibor csapattársa lett. A gránátvörös-kékekkel újabb sikereket ért el, 1959-ben és ’60-ban bajnok lett, szintén ’59-ben illetve ’63-ban pedig kupagyőztes. Az 1960-61-es szezonban az akkorra már sorozatban ötször nyerő, Puskással felálló Real Madridot ejtették ki a BEK nyolcaddöntőjében, és eljutottak a fináléig, ahol toronymagas esélyesnek számítottak. De ugyanúgy nem sikerült nyerniük, ahogy az 1954-es vb-döntőben sem. Ugyanott, a berni Wankdorf Stadionban kaptak ki, és ugyanúgy 3-2 lett a vége, csak ezúttal a Guttmann Béla vezette Benfica volt a győztes. A két barcelonai gólt Kocsis és Czibor szerezték.

Pályafutását 1966-ban fejezte be, majd a Barcelona edzői stábjában dolgozott. 1972-74 között a Hercules Alicante vezetőedzője volt, de szakvezetői karrierje gyorsan véget ért, mivel leukémiát és gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Súlyos depresszióba esett, 1976-ban hazatért ugyan Magyarországra, itthon is kezelték, de a halál már Spanyolországban érte, 1979 nyarán tisztázatlan körülmények között kizuhant egy barcelonai kórház negyedik emeletéről.