Exkluzív interjú

Egervári Sándor: Hitelesnek kell lenni!

  • Göbölyös János
megosztom

Egervári Sándor fél év alatt elérte azt, ami az elmúlt két évtizedben egyetlen elődjének sem sikerült, pedig volt belőlük tizenkettő. Nyomasztó mélységből (62.) a FIFA-ranglista 41. helyére emelte a nemzeti tizenegyet. Hogyan jutott el idáig, mi segítette, mi hátráltatta a munkáját, hol tart ma a csapatépítés, mit ígér 2011-re a szakember? A hatharom.hu-nak adott interjújában ezekre a kérdésekre (is) válaszol a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

- Október 11. Mi jut eszébe erről a dátumról kapitány úr?
- Akkor lesz az utolsó csoportmeccsünk a finnekkel.

- November 15.?
- A pótselejtezők visszavágóinak a napja. Ha érdekeltek lennénk, az azt jelentené, hogy másodikként maradt még esélyünk a kijutásra.

- Mi kellene ehhez?
- Eggyel több pont, mint a harmadiknak. Komolyra fordítva a szót, az ősz közepére, végére kiderül, hogy milyen hatékonysággal és eredményességgel tudtuk megoldani a csapatépítést, választ kapunk arra, hogy sikerült-e valóban olyan együttest kialakítanunk, amelyik a vb-selejtezőn sokkal nagyobb sansszal indulhat, mint a korábbi évtizedekben bármikor.

- Ez némi terhet azért levesz az Ön válláról, hiszen az új MLSZ-vezetőség most még nem várja el a válogatottól a továbbjutást. Megnyugtató, nem?
- Kétségtelen, hogy ebben a szakaszban még nincs eredménykényszer. Amit tulajdonképpen célkitűzésnek is megfogalmazott az elnökség, az arról szól, hogy az Eb-selejtezőkben lépjünk előre, nagy bravúr esetén a második helyre, de legalább úgy szerepeljünk, hogy legközelebb ne a negyedik, hanem a harmadik kalapból sorsoljanak minket. Azaz olyan csapatot alakítsunk ki, amelyik úgy indul neki a következő sorozatnak, hogy van reális esélye a 2014-es brazíliai világbajnokságra való kijutásra. Visszatérve az ön által említett novemberi dátumra, az lenne számunkra a legnagyobb elismerés, ha azon a bizonyos napon ki-ki mérkőzést játszhatnánk egy nálunk magasabban jegyzett válogatottal.

- Amikor tavaly július 22-én kinevezték szövetségi kapitánynak, és a rövidtávú terveiről faggatta a sajtó, úgy fogalmazott, egy szerethető válogatott kialakítása a célja. Hogy érzi, megszerették a szurkolók a csapatát?
- Kicsit távolabbról közelíteném meg ezt a témát. A magyar labdarúgás értékrendje az elmúlt évtizedekben egyre lejjebb csúszott, és talán éppen a közszereplők voltak ebben a legkevésbé hibásak. Az U20-as világbajnokság eredményei kapcsán megtapasztaltam, hogy a magyarok ki vannak éhezve a sikerekre, természetesen a labdarúgásban aratott sikerekre is. Nemcsak az ország, hanem az egész nemzet magáénak érezte azt a diadalt, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Akkor azt mondtam, hogyha ilyen harsány együvé tartozás kerekedett ki ebből, és nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is így érzik, akkor az ehhez hasonló apró sikerekre nagyon nagy szüksége van a magyar embereknek, a magyar labdarúgó társadalomnak. Erről nem szabad lemondani. De ez csak akkor ér valamit, ha nem csupán mi magunk éljük meg a pályán, hanem az ország is. Ezért aztán a válogatottnak óriási a felelőssége, mert valóban elvárja a közvélemény, mégha nem is reálisan, hogy a játékosok minden egyes alkalommal pozitív töltéssel hozzák le a mérkőzést, szerethető legyen a csapat, és büszkék lehessünk rá valamennyien. Igen, úgy érzem, ezt a célt sikerült elérnünk. Ma már szeretik a szurkolók Elek Ákost, Koman Vladimirt, nagyon örülnek, hogy Gera Zoli erkölcsisége, moralitása, szellemisége, szakmaisága révén a csapat élén van. Én tehát valóban úgy érzem, hogy a Szalai Ádámhoz hasonló friss, új játékosokkal ez a válogatott egy szerethető csapattá vált.


- Ehhez feltétlenül kellettek új labdarúgók, vagy kizárólag kapitányfüggő a szerethetőség? Olyan egyébként előfordulhat, hogy nem szimpatikus egy csapat, de hozza az eredményeket? Lehet, hogy jobban járnánk.
- Ebben nem hiszek. Erősen motivált és nyerő típusú játékosokat válogattam be, pontosan azért, mert bár ki lehet kapni egy-egy mérkőzésen, de ha látják az emberek, hogy a csapat önmagából többet hoz ki, hogy folyamatosan győzelemre játszik az esélyessel szemben, akkor ez pozitív élményt jelent számukra. Én ezt az elvet vallom, és ebből nem is szeretnék alább adni.

- Akkor tehát a márciusi, hollandok elleni páros meccsen elégedjünk meg a szerethetőség élményével, vagy esetleg bízhatunk valami másban is? Mondjuk egy-két pontban.
- Azzal gondolom, nem mondok újat, hogy a hollandok a párharc esélyesei. Abban viszont egészen biztos vagyok, a mi csapatunkon érezni fogja mindenki, hogy győzelemre játszik. Bárgyúság lenne vereséget tervezni bárki ellen is, a hollandokkal szemben sem tesszük.

- Térjünk vissza arra az időszakra, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Ön lesz a szövetségi kapitány! Ismerős lehetett az érzés, hiszen néhány évvel ezelőtt hasonló helyzetben érezhette magát, aztán jött Lothar Matthäus. Csalódott volt, hogy akkor nem kapott lehetőséget?
- Az edzőbizottság és egyéb szakmai szervek javaslata alapján valóban várományosa voltam a kapitányi posztnak, mégis Lothar futott be az utolsó pillanatban. Én akkor is úgy éreztem, hogy felkészült vagyok a feladatra, tudok segíteni. Már tervezgettem, próbáltam előre gondolkodni, kiderült, hogy korai volt. Más döntés született, és bár meglepett, nagy letargiába nem taszított.

- Aztán egy héttel azután, hogy betöltötte a hatvanadik életévét, aláírhatta a kinevezését. Születésnapi ajándéknak sem utolsó, bár nyilván ez akkor nem fordult meg a fejében.
- Nem, mert nem tartottam ajándéknak, inkább az eddigi szakmai munkám elismerésének. Ez egy nagyon megtisztelő feladat, de óriási felelősséggel jár. És ugye tudja mindenki, hogy ennek a munkának nem csak szép, hanem árnyoldalai is vannak, az elmúlt fél évben volt részem mindkettőben. Ez a poszt kihívás a szakmájára hiú ember számára, nagyon érdekes vállalkozás. Alapvetően eltér a klubedzői munkától, hiszen nem mindennapos tevékenységről van szó. Bevallom, ez utóbbi hiányzik is az életemből. Ugyanakkor rengeteg gondoskodással, odafigyeléssel jár, beszélgetni kell a játékosokkal, hetente értékelni kell a teljesítményüket. Ezért aztán a pedagógia még nagyobb jelentőséggel bír, még akkor is, ha a kapcsolattartás legtöbbször csak telefonon történik.

- Apropó telefon. Igaz az, hogy vagy hússzor hívta már Huszti Szabolcsot?
- Nem számoltam, de lehet. Úgy érzem, hogy erőn felül is tovább hívtam őt telefonon, mint az egy hatvan éves embertől elvárható. Csapatban gondolkodom, ezért szerettem volna visszahozni. Hogy nem sikerült, az nem az én hibám.

- A hangjából azt érezni, mégis bántja a dolog.
- Őszintén mondom, nincs bennem rossz érzés a Huszti-ügy kapcsán. Mielőtt megírta volna azt a bizonyos nyílt levelet, a négyszemközti beszélgetésünkön arra kapacitáltam Szabolcsot, hogy gondolja át az egészet, amit ő feltételez, az nem helytálló. Szóról szóra meg is cáfoltam a kijelentéseit, és ezt később a csapat előtt is megtettem. Amiket állított, az az én pályafutásomtól teljesen idegen, nekem inkább konfliktusaim voltak különböző klubok vezetőivel, az MTK-nál, a Dunaferrnél, sőt még Mezey Gyurival is. Mindig kiálltam a csapat mellett. Most is megtettem mindent, szerettem volna, ha Huszti Szabolcs, aki egy értékes futballista, ott marad a keretben.

- Nem tudom, mennyire érzékelte, de azokban a napokban, hetekben a közvélemény féltette önt és az alakuló csapatát. Sokan úgy gondolták, hogy ebbe az ügybe akár bele is bukhat, hiszen Huszti nem magányos farkasként támadott, állítólag voltak támogatói is amolyan csendestársi minőségben.
- Valóban nem csak Szabolcs részéről vetődött föl a téma, de elsősorban ő terjesztette. Bizalmatlan volt néhány játékostársával szemben, ez megosztotta a közvéleményt, márpedig egy megosztó személyiséget egyetlen csapatjáték sem bír el. Aki nem bízik a másikban, az nem meri odaadni neki a labdát, ezzel pedig tönkreteszi a csapatjátékot. Annak azért örülök, hogy hamar a felszínre került a probléma, és mondjuk nem egy év múlva derült ki, hogy nem hisznek egymásban a játékosok. Még melegében tisztáztunk mindent, és így utólag azt mondom, van pozitív hozadéka a történetnek. Nagyon egységes lett a csapat, tisztelik egymást a fiúk, befogadják az újakat, akik be is bizonyították, hogy értékes emberek, már nem a válogatott előszobájában kopogtatnak, hanem bent vannak, lehet rájuk számítani.

- Ha már a konfliktusoknál tartunk, állítólag az U20-as válogatott diadalmenetét is egy Önre nem jellemző, finoman fogalmazva hangos számonkérés alapozta meg. Ha akkor, a Honduras elleni kínos kudarc után nem kel ki magából, nemhogy a bronzérem, de még talán a csoportból való továbbjutás is álom marad. Milyen az, ha Egervári Sándor bekeményít?
- Nem voltam én kemény, inkább következetes. Ez a jelző jobban illik az akkor történtekre. Nem sokat dolgoztunk együtt a világbajnokság előtt, de azokat a hibákat, amelyeket az első meccsen elkövettünk, mind-mind végigvettük a felkészülés alatt. Volt néhány játékos, aki szabályosan sértve érezte magát a kritika miatt. Én viszont nem ehhez szoktam, ha kiosztok valamilyen feladatot, akkor azt számon is kérem. Megerősítem ami jó, ami viszont rossz, azt azért mondom, hogy legközelebb ne kövessük el. A bírálatom azonban egy-két játékos esetében egyéni hiúságba csapott át, és ez rettenetes módon zavart. Számomra ez szokatlan visszajelzés volt a csapat egy részétől. A konfliktus kezelésében egyébként nagy segítségemre volt a csapatkapitány, Koman Vladimir, akivel meg tudtam értetni, hogy itt nem sértődhet meg senki, itt csapatjátékról van szó. Ha egy fogaskerék leáll egy-egy percre, akkor a gépezet sem működik normálisan. Úgyhogy a számonkérés nagyon következetes volt, tudattam velük, hogy ha ez így folytatódik, akkor három vereséggel fejezzük be a csoportmeccseket. Vázoltam előttük azt a szakmai követelményrendszert, aminek ha valaki nem tesz eleget a következő mérkőzésen, akkor amíg én itt dolgozom, ebben a keretben nincs helye. Majd keresünk mást, aki ezeknek a követelményeknek eleget tesz. A játékosok egymás között is megbeszélték a történteket, volt egyfajta belső forradalom az öltözőben. Jól jött ez a fajta makarenkói pofon, örülök, hogy jól jöttünk ki ebből a helyzetből. Ezután példásan beállt mindenki a sorba, a következő mérkőzésen egy nagyon jó dél-afrikai csapatot tudtunk megverni, és ez lendületet adott nekünk a torna végéig.

Egervári Séndor személyes üzenete a hatharom.com olvasóinak.

Egervári Sándor személyes üzenete a hatharom.com olvasóinak

- Térjünk vissza az A-válogatotthoz! Az imént említette, hogy hiányzik az életéből a klubedzősködés. Önnek mekkora problémát jelentett az átállás, mit kell másként csinálnia most, mint akkor, amikor naponta találkozott a játékosaival és felkészítette őket az éppen aktuális bajnoki vagy kupamérkőzésre?
- Ami azonos, minden közösségben el kell fogadtatnia magát az embernek. Hitelesnek kell lenni, minden megnyilvánulásodnak, kijelentésednek súlya van. A válogatottban az ország legjobb játékosai szerepelnek, ők nyilván nagyon sok edzővel dolgoztak már együtt, tisztában vannak az értékrenddel, tájékozottak egy-egy edző megítélésében. Ehhez természetesen nekem is alkalmazkodnom kellett, talán a tizennegyedik-tizenötödik napon éreztem úgy, hogy oda-vissza áramlik az információ. Eleinte egyfajta óvatosság, zárkózottság jellemezte a játékosokat, aztán teljesen őszintén kitárulkoztak. Megértették, hogy minél több információt kapok valakitől, annál többet tudok segíteni neki emberileg és szakmailag is. Egy klubnál sokkal jobb lehetőségei vannak egy edzőnek, a válogatottban kevésbé. Annyi előnyöm azért volt, hogy több játékossal dolgoztam már együtt, nem kellett meggyőznünk egymást, hogy az a szellemiség, az a szakmaiság, amit én képviselek, kiszámítható mindenki számára.

- Azzal viszont kevesen számoltak fél évvel ezelőtt, hogy két évtizednyit visszamegyünk az időben, már ami a FIFA-ranglistán elfoglalt helyezést illeti. A hatvankettedik helyen vette át a válogatottat, most pedig a negyvenegyedikről várjuk a folytatást.
- Lényegesen nagyobb, látványosabb az előrelépés, mint amit reálisan elvártunk. Nyilván örömteli a dolog, de innen azért sokkal nehezebb lesz az előrelépés. Nem is biztos, hogy sikerül folyamatosan felfelé haladni a listán. Mindenesetre visszajelzés számunkra, hogy jó útra léptünk. Úgy tudtunk a tervezettnél több pontot gyűjteni a selejtezőkön, hogy közben kialakítottuk egy új válogatott gerincét.

- Nyakunkon a hollandok elleni főpróba, február kilencedikén Azerbajdzsánnal találkozik a válogatott Dubaiban. Megfelelőnek tartja az ellenfelet és a helyszínt arra, hogy kellően rákészüljünk az Eb-selejtezőkre?
- Mivel a játékosaink jelentős része nemzetközileg rutintalan, nagyon fontos a tapasztalatszerzés, ezért minden ilyen lehetőséget ki kell használni. A vezető európai klubok nem szívesen engedik el a játékosaikat barátságos válogatott meccsekre, így aztán mindig meg kell küzdenünk ezekért a napokért. A komoly futballkultúrával rendelkező országok egyébként két évre előre megtervezik és lekötik a mérkőzéseiket, tehát akikkel szerettünk volna játszani, azokkal nem tudunk. Szempont volt, hogy mivel február kilencedikén Európa nagy részén szinte lehetetlen jó talajon futballozni, ezért keressünk olyan térséget, ahol ezt meg lehet oldani. Az azeriek elleni találkozó nem tűnik egyébként könnyű mérkőzésnek, hihetetlen módon fejlődik a futballjuk, stadionokat építenek, meghatározó külföldi játékosokat igazolnak, külföldi edzőket alkalmaznak. Hogy mást ne mondjak, a törököket megverték Eb-selejtezőn egy nullra. Biztos vagyok benne, hogy a Berti Vogst által irányított azeri válogatott nagyon komoly ellenfél lesz, ráadásul éppen Dubaiban edzőtáboroznak több hétig, ami az ő esélyüket növeli.

- Dátummal kezdtük a beszélgetést, fejezzük is be azzal: március 25.?
- Magyarország-Hollandia, Puskás stadion, telt ház, remek hangulat, világklasszis ellenfél…

- …És a végeredmény?
- Már így is többet mondtam, mint ami a dátumról azonnal eszembe jutott. Na jó, annyit még hozzáteszek, hogy egy nyerni akaró, sikerre éhes, szerethető magyar csapat várja majd Robbenéket.

megosztom