Vízilabda

Kemény Dénes sokallja klubcsapataink vereségeinek számát

  • MTI
megosztom

Kemény Dénes szövetségi kapitány úgy látja, hogy a magyar klubcsapatok nemzetközi szereplése "begyűrűzik" a férfi vízilabda-válogatott eredményességébe is.

Kemény Dénes reklamál - Fotó: vlv.hu

Az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttes 14 éve hivatalban levő szakvezetője az után mondta ezt csütörtökön az MTI munkatársának kérdésére, hogy szerda este az első számú európai kupasorozatban, az Euroligában szereplő három magyar együttes közül kettő kikapott, ezzel az Eger után a Szeged is kiesett, egyedül a Vasasnak maradt esélye a legjobb nyolc közé jutásra.

"Nem a konkrét meccsek az érdekesek, azok az edzőkre, a klubvezetőkre tartoznak, ebben ők a kompetensek - nyilatkozott Kemény Dénes. - Kapitányként én azt tapasztaltam, hogy a klubok szereplése nincs közvetlen összefüggésben a válogatott szereplésével. Az utóbbi két nyáron történtek alapján azonban úgy látom, hogy a nemzetközi klubszezon hatásai azért ott vannak most már a válogatottnál is. Azt érzékeltem néhány mérkőzésen, ahol kikaptunk olyanoktól, akiktől pedig nem szoktunk, hogy a szokásosnál nagyobb önbizalommal, magabiztosabban játszottak ellenünk. Nyílt sisakkal, bátrabban jöttek nekünk középcsapatok még akkor is, amikor pedig mi vezettünk. Vagyis valószínűleg immár nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor meglepetésre magyar élcsapat veszít például Kassán vagy Nagyváradon. Akárhogy is vesszük, az begyűrűzik, ha rendszeresen magyar válogatott játékosokkal felálló klubcsapat a nemzetközi klubszezon alatt a szokásosnál gyakrabban szenved vereséget."
A szövetségi kapitány kitért rá, hogy kiszemeltjei számára a január 10-11-i, idei első összetartást most hétfőn és kedden követi az újabb hasonló közös munka, amely már ugyancsak része a nyári, sanghaji világbajnokságra történő felkészülésnek.

"Megint Szentendrén találkozunk, ahol ideálisak az edzéslehetőségek. Az előzőhöz képest annyi a változás, hogy ketten - Szécsi Zoltán és Fülöp Bence - ezúttal nem jönnek, érkezik viszont öt új ember: a Rijekából a Varga testvérek, Dániel és Dénes, a Honvédból Gór-Nagy Miklós, a Pro Reccóból pedig Madaras Norbert és Kásás Tamás. Már összeállítottam a részletes edzésprogramot, mit mondjak, nem lennék a játékosaim helyében..."

megosztom