Videoton

A legfontosabb a bajnoki cím, utána jöhet a BL - Lázár Pál

Lázár Pál úgy érzi, 22 évesen büszke lehet arra, hogy 67 NB I-es mérkőzés áll mögötte, de innen már csak feljebb vezethet az útja.

Lázár Pál a válogatottban - Fotó:AFP

Lázár Pállal nagyot fordult a világ 2010-ben. A Videoton 22 esztendős labdarúgója tavasszal még azért küzdött, hogy a fehérvári csapatban sikerüljön kiharcolnia a helyét, az év végére pedig a magyar válogatottnak is stabil tagja lett. Nem csoda, ha a védő elégedett az elmúlt esztendővel.

„Mindenképpen pozitívnak értékelem a tavalyi esztendőt. Tavasszal még viszonylag keveset játszottam, ebben az évadban viszont már az őszi szezon végére több időt töltöttem a pályán, mint a tavalyi bajnokság egészében. Azért nem vagyok elégedetlen, mert tudom, hogy labdarúgóvá válni hosszú folyamat. Én először azt tűztem ki célul, hogy NB I-es futballista lehessek. Ezt követte az U21-es válogatottság elérése, ma pedig már azt is elmondhatom magamról, hogy háromszor kaptam lehetőséget – ebből két alkalommal tétmérkőzésen – a magyar válogatott szövetségi kapitányától. Mindemellett, mint említettem, saját klubomban is stabil kezdő lettem és voltak nagyon jó meccseim. Úgy gondolom, ezek mind fontos állomásai a pályafutásomnak. Az eddig kitűzött céljaimat tehát elértem, megvalósítottam, s úgy vélem, 22 évesen büszke lehetek arra, hogy 67 első osztályú mérkőzés van a hátam mögött. Hangsúlyoznám, hogy ez még mindig csak a kezdet, hiszen ha durván számolok, 10-15 év simán előttem van még” – nyilatkozta Lázár a vidi.hu-nak.

A jobb oldali védő beszélt arról is, hogy nem minden a fizikai és a technikai felkészültség, sok múlik azon is, hogy egy futballista mentálisan milyen állapotban van.

„Ha vannak például magánéleti problémái – és itt nem csak családi gondokra kell gondolni -, hiszen mi is emberek vagyunk, nem mindegy, hogyan sikerül azokat feldolgozni, megoldani. Bizony kihatnak ezek a játékra is. Az más kérdés, hogy így visszagondolva az elmúlt két és fél évre, úgy érzem, érettebb lettem, ami jó hatással van a pályán mutatott produkciómra is. Motiváló számomra az is, hogy elértem egy szintet, aminél lejjebb már nem adhatom. Innentől csak feljebb vezethet az út” – bizakodott a háromszoros válogatott labdarúgó.

Természetesen szó esett a fiatal játékos céljairól is. A korábban Romániában is futballozó védő nem tagadta, csak és kizárólag a bajnoki cím megszerzésével lenne elégedett a szezon végén.

„A legfontosabb, hogy a Videotonnal bajnokok legyünk az idén! Jelen pillanatban csak ez lebeg a szemem, de mondhatom, hogy az egész csapat szeme előtt. Keményen dolgozunk, hogy jól sikerüljön a felkészülés és valóra válthassunk egy régi álmot Sóstón. Utána aztán jöhet a Bajnokok Ligája” – tette hozzá a futballista.