Ferencváros

Ilyen környezetben a munka is jól esik - Balog Zoltán

A kemény védő legjobban a pénteki árvaházi látogatást várja, ugyanis hat évvel ezelőtt ugyanitt már megható élményben volt része a gyerekekkel.

Balog Zoltán Fradi edzés - Fotó: Németh Miklós 2010Ferencváros játékosai nehéz napokat élnek át Szovátán. A gyönyörű környezetben pokoli kemény edzéseket vezet a zöld-fehérek szakvezetője, Prukner László a csapatnak. Balog Zoltán, a csapat rutinos védője a klub hivatalos honlapjának elmondta, csakúgy mint hat éve, ezúttal is látogatást tesznek a helyi árvaházban, hogy egy kicsit segíteni tudjanak a rászorulóknak.

"Tudtam, hogy most is keményen dolgozunk majd, nem is kellett csalódnom – nyilatkozta a 33 esztendős védő - Ilyen környezetben azonban jól esik a munka, de én egyébként is szeretem az erőnléti és a futóedzéseket. Az első szovátai edzőtáborozásunk alkalmával az árvaházban tett látogatásunk volt a legmeghatóbb. A gyerekek nagyon örültek nekünk, volt olyan, aki haza jött volna velünk. Pénteken ismét meglátogatjuk őket, biztos, hogy szívszorító élmény lesz. Már megbeszéltük a srácokkal, hogy aki gondolja, adakozhat, szeretnénk nekik egy kicsit segíteni, hiszen tudjuk, hogy szükségük van a támogatásra."

Fotó: 2010, Németh Miklós