Magyar válogatott

Egervári Sándor szerint sok fiatal játékos megáll a fejlődésben

Egervári Sándor szerint minden külföldre szerződő labdarúgónak jót tenne, ha egy-két szezont játszana az NB I-ben, így felkészültebben tudnának légiósnak állni.

Egervári Sándor Helsinkiben - Fotó: AFP

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MTV Nappali című műsorában beszélt az MLSZ új elnökségének céljairól, valamint a fiatal játékosok fejlődéséről is.
Reményteljesen látom a jövőt a magyar labdarúgásban az új elnökséggel és annak új programjával. Ennek az előszele már a tavalyi évben megmutatkozott. Hiszem, hogy 2011-től ez egyre inkább látható lesz, és megismerik az emberek azokat a törekvéseket, amiket az MLSZ elnökség maga elé kitűzött. A fiatalokat sajnálom, mert nem tudtak egy világeseményen sem szurkolni a magyar válogatottnak, a sikerre nagyon ki van éhezve a társadalom” – nyilatkozta a háromszoros magyar bajnok szakvezető.

Az elmúlt nyáron kinevezett szövetségi kapitány beszélt a fiatal labdarúgók legfőbb problémájáról, a játéklehetőség hiányáról is. Meglátása szerint az lenne az üdvözítő, ha a játékosok csak néhány NB I-ben eltöltött szezon után szerződnének külföldre.

„Az egyik sarkalatos pontja az utánpótláskorú játékosok előrelépésének, hogy játszani tudjanak. A 18-22 év közötti korosztályban nagyon sokan megsüllyednek, vagy visszafelé indulnak, mindenesetre megállnak a fejlődésben, mert nem kapnak hétről-hétre lehetőséget. Amely játékosok nem mérik fel megfelelően, hogy hova igazolnak, lásd Németh Krisztiánék Liverpoolban, vagy most a görög csapat kapcsán, azok megállnak a fejlődésben. Ez nem jelenti azt, hogy végérvényesen elveszítjük a válogatott számára ezeket a fiúkat. De az biztos, hogy az ő fejlődésüket inkább az biztosítaná, ha alacsonyabb osztályból, vagy akár 60-80 NB I-es mérkőzéssel a hátuk mögött mennének ki külföldre, ahogy azt Dzsudzsák Balázsék tették. Ha felkészültebben tudnánk őket kiküldeni, akkor várhatnánk, hogy folyamatosan előrelépjenek” – jegyezte meg az U-20-as válogatottal vb-bronzérmet nyerő szakember.