Felkészülés

A Honvéd gólzáporos mérkőzésen győzte le a Vasast

A Honvéd 3-2-re győzni tudott felkészülési mérkőzésen a Vasas otthonában, amivel Supka Attila vezetőedző is elégedett volt.

Gólzáporos edzőmeccset vívott egymással a Vasas és a Budapest Honvéd. Az első játékrész többnyire mezőnyjátékot hozott, de Beliczky nagy erejű lövésével megszerezte a vezetést a hazai együttes. A második félidőben felpörögtek az események, és a Honvéd Nagy, Haruna és Moreira góljaival megfordította a találkozót.

Komjáti András, a Vasas vezetőedzője a klub hivatalos oldalán értékelte a látottakat:

- Az első hatvan percben megvalósították a játékosok a megbeszélt dolgokat. A jelenleg folyó edzésmunka jellegéből adódóan természetesen nem voltunk frissek, de ennek ellenére - főként a baloldalon -, jól szerveztük a játékot. A fiataloknak mindenképpen játéklehetőséget kívántam adni, remek alkalom volt arra, hogy kipróbálják, milyen egy első osztályú csapat ellen játszani. Bízom abban, hogy a továbbiakban is olyan lelkesen dolgoznak mind eddig. Amit hiányoltam ma az elsősorban az egyéni vállalkozó kedv volt, Dobric egyetlen próbálkozásán kívül az átlövések is elmaradtak.

Supka Attila a honvedfc.hu-n értékelt:

- Jó kis meccs volt. A fiatalok bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A próbajátékosok szombatig még itt maradnak, a románok elleni mérkőzés után döntünk a további sorsukról.

Vasas - Kispest 2:3 (1:0)


Mészöly Kálmán pálya, 150 néző
Vezette: Molnár Cs.

Vasas: Végh (Steer 60.) - Balog, Mileusnic (Matolcsy 60.), Gáspár (Arnaut 46.), Polényi - Görgényi (Reidan 60.), Kovács G. (46.), Németh N. (Dobric 46.), Arsic (Hristov 46.) - Ferenczi, Beliczky

Honvéd: Sárdi – Remes, Lovric, Bjelkanovic (Botis), Hajdú N. (Sadjo) – Hidi (Nagy G.), Akassou, Fieber (Horváth A.), Veikatis (Czár) – Medeckis (Haruna), Bajner (Moreira)

Góllövő: Beliczky, Hristov, ill. Nagy G., Haruna, Moreira