Manchester City

Mancini fél, hogy elfogynak az idény végére

Roberto Mancini attól tart, hogy a Manchester City játékosállománya elfogy az idény végére, ezért nem szeretne három-négy játékost elveszteni az átigazolási időszakban.

Roberto Mancini_Manchester City-Fotó:afp

Roberto Mancini arra számít, hogy Roque Santa Cruz és Shaun Wright-Phillips elhagyja a Manchester Cityt, mert előbbit a Blackburn, utóbbit a Fulham szeretné soraiban tudni. A Manchester City menedzsere megerősítette, hogy Santa Cruz napokon belül visszatérhet Rovershez, egykori csapatához. Az olasz szakember emellett azt is megjegyezte, hogy valószínűleg Edin Dzeko lesz az egyetlen új szerzemény a City-nél ebben az átigazolási időszakban. Wayne Bridge volt a City első távozója a télen, ő a szezon hátralévő részében kölcsönben a West Ham Unitedet erősíti.

"Ugyanez a helyzet Roque Santa Cruzzal és Shaun Wright-Phillipsszel is. Van két-három lehetőség előttük. Minden játékos szeretne játszani, amit megértek, de ez nehéz helyzetet teremt számomra. Ha lesz lehetőségük egy olyan klubban szerepelni, ahol több lehetőséget kaphatnak, az a hasznukra válik. Néhány napon belül ez össze is jöhet” – mondta az olasz menedzser.

Ugyanakkor Emmanuel Adebayor helyzete nem ennyire egyértelmű a klubnál. Mancini úgy gondolja, a togói csatár legjobb esetben is csak pár hét múlva távozhat az együttestől. A sorsa attól függ, hogy Mario Balotelli térdsérülése milyen ütemben gyógyul, esetleg lesz-e szükség beavatkozásra.

"Sok csapat szeretné Emmanuelt, de ebben a pillanatban még várnunk kell, hogy mi lesz Mario Balotellivel, talán Adebayor elhagy minket, de még legalább húsz napja van, hogy ezt eldöntse. Ha elveszítünk három vagy négy játékost, akkor még az is előfordulhat, hogy a szezon végére nem maradunk elegen” – jegyezte meg az Interrel három bajnoki címet nyerő szakember.