Angol Ligakupa

Priskin és Fülöp győzelemre vezették az Ipswichet!

A két magyar csapata előnybe került az Arsenal ellen

Nagyszerűen védekezve, Fülöp Márton bravúrjainak és Priskin Tamás góljának köszönhetően győzött az Ipswich az Arsenal ellen az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén. Nagyrészt az Ágyúsok voltak fölényben a meccsen, de a válogatott csatár többször is ígéretes helyzetbe került, és az egyiket végül ki is használta, a védelem pedig Fülöp vezérletével megtartotta a vezetést.

Ahogy várható volt, az Arsenal kezdett jobban, de inkább csak körbeadogatták az Ipswich védelmét, helyzetig nem jutottak. Az első lehetőség Priskin előtt adódott, de a befelé csele után kicsivel mellé rúgta a labdát a tizenhatos bal sarkáról.

A félidő közepén állandósult az Ágyúsok nyomása, de csak szögletekig jutottak. A hazaiak leginkább akkor szabadultak ki, amikor Priskin Tamásnak előrelőtték a labdát, ő pedig hosszabb-rövidebb ideig megtartotta.

A szünet előtt kicsit ki tudott jönni a szorításból az Ipswich, a magyar válogatott csatára pedig gyönyörű ollózós gólt szerzett a 42. percben, csak sajnos lesen volt, amikor a gólpasszt kapta.

Priskin ollózva szerez (les)gólt az Arsenal ellen a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén

A második játékrészben nem sokat változott a játék képe, csak Priskin egyre közelebb tudott kerülni az Arsenal kapujához. Igaz, először eltürelmetlenkedett egy indítást, és korán lőtt, pedig jól zárkóztak hozzá a társak, majd épp ellenkezőleg, túl sokat várt, és ketten is utolérték tiszta ziccerben. Harmadszor azonban már nem kegyelmezett.

De előtte még Fülöp is megmutatta, hogy pályán van, Walcott elől mentett egy az egyben. Szóval Priskin Tamás gólja: a 78. percben szokás szerint elindult egy előrevágott labdával - elég nagy lesről, de elengedték -, és ezúttal eljutott vele a tizenhatosig, és szépen tekert Szczesny mellett a kapuba. (1-0)

Elég sok idő volt még ahhoz hátra, hogy Fülöp Márton is aktívan hozzátegye a magáét a meccshez. A 85. percben kétszer is védenie kellett. Előbb Fabregas távoli lövése pattant ki róla kissé, de meg tudta előzni az érkező Velát, majd szinte azonnal egy újabb Walcott-indulást kellett hatástalanítania.

Priskint még megünnepeltették a közönséggel, amikor a 90. percben lecserélték, majd négy percnyi hosszabbítás után Martin Atkinson lefújta a meccset, és az Ipswich meglepetésre előnyt szerzett a Ligakupa elődöntőjében az Arsenal ellen. Visszavágó két hét múlva, mi már alig várjuk!

Eredmény, Angol Ligakupa, elődöntő:

Ipswich Town (II.)-Arsenal 1-0 (0-0)
gól: Priskin (78.)