MOL Liga

Pénteken kezdődik a liga döntősorozata

  • MTI
megosztom

Pénteken indul a közös magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga döntősorozata, amelyben a HSC Csíkszereda és a Dab.Docler Dunaújváros vív egymással négy győzelemig tartó párharcot.

Mivel az erdélyi együttes nyerte az alapszakaszt, ezért akár négyszer is játszhat otthon, ám ha hetedik találkozóra kerülne sor, akkor annak Dunaújváros ad otthont január 26-án. A két gárda négyszer találkozott egymással az alapszakaszban. Az újvárosiak otthon kétszer (3-1 és 3-2), egyszer Csíkszeredán diadalmaskodtak (2-1), egyszer pedig hazai jégen győzött az HSC (büntetőkkel 3-2). Vagyis mindig szoros volt a csata.

A Csíkszereda az elődöntőben a címvédő Vasast úgy búcsúztatta összesítésben 3-1-gyel, hogy egyik meccs sem dőlt el az alapjátékidőben, azaz 60 perc alatt. A Dab a Miskolcot ejtette ki 3-0-val. Érdekesség, hogy a HSC az alapszakasz 16 meccsén kétszer kapott ki hazai jégen (egyszer éppen az Acélbikáktól), ugyanakkor a dunaújvárosiak csupán egyszer szenvedtek vereséget odahaza: meglepő módon az utolsó Steaua Bucuresti vitte el a három pontot.

A finálé első mérkőzését pénteken, a másodikat szombaton rendezik Csíkszeredán, a harmadik találkozó január 18-án, a negyedik 19-én lesz Dunaújvárosban. Az esetleges ötödik mérkőzés január 22-én, a hatodik pedig másnap lesz ugyancsak az erdélyi városban. A hetedik találkozó színhelye Dunaújváros lenne január 26-án.

megosztom