AS Roma

A versenynek motiválnia kellene Tottit!

megosztom

Rosella Sensi, az AS Roma elnöke hivatalos nyilatkozatban reagált a Francesco Totti körüli pletykákra. A napokban arról cikkezett az olasz sajtó, hogy a világbajnok támadó az idény végén elhagyhatja a klubot, mert méltatlannak érzi a vele való bánásmódot. Tény, Totti az utóbbi időben jobbára a kispadról kénytelen követni a mérkőzéseket, vasárnap a Sampdoria elleni bajnokin a 90. percben cserélte be Claudio Ranieri vezetőedző.

Totti nem bírja a mellőzöttséget

Francesco Totti a Sky Sports Italiának nyilatkozott a klub edzőközpontjából távozóban.
"Igen, ideges voltam, amiért csak a végén állhattam be. Hogy elhagyom-e a jövőben a Romát? Nos, majd meglátjuk. Csak a trigoriai edzőközpontban vagyok szomorú."

Totti 1989-ben került a Roma ifjúsági akadémiájára, 1993. március 28-án debütált a felnőttcsapatban a Brescia ellen. 1997-ben kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, azóta a neve egyet jelent az AS Romával.

Rosella Sensi klubelnök hivatalos nyilatkoztban reagált a történtekre, amiben finoman a játékosok, vagyis elsősorban Totti értésére adja, hogy a mai klubfutballban megszokott dolog, hogy egy-egy posztra bizony többen is pályáznak, amit zokszó nélkül kellene tudomásul venniük a futballistáknak.

„A munkára és az eredményekre kell összpontosítanunk, nem a pletykákra. A Roma versenyképes, bajnokesélyes csapat, ezt már többször bizonyította a szezonban. Kérünk mindenkit, a játékosokat, az edzőt és a szurkolókat, hogy támogassák törekvéseinket, és mindent tegyenek meg a siker érdekében.”

„A jelenlegi csapatban minden poszton két játékos van, ami a külvilág felé sokszor nem épp pozitívan jelenik meg. Ennek a versenyhelyzetnek motiválnia kell a játékosokat, és nem mellőzöttségként felfogni ezt a szituációt. Aki ezt a mezt viseli, az Európa egyik legjobb klubjához tartozik, és profi módon kell viselkednie, ha pályára lép.”

„Megértem azok szomorúságát is, akik úgy érzik, hogy partvonalon kívülre kerültek, de ez nem magyarázza az önpusztító magatartást."

„Ami Tottit illeti, úgy gondolom, ő minden idők legnagyobb játékosa a Romában. Terveink vannak vele, pályafutása befejeztével is, ami remélhetőleg minél később jön el. Francesco néha meggondolatlanul nyilatkozik, de tudom, hogy milyen ember valójában, teljes szívével elkötelezett a csapat iránt. Biztos vagyok benne, hogy a szezon második felében is kulcsfigurája lesz a klubnak."

megosztom