Forma-1

A NOB beleszólhat a 2014-es idénybe

Elmaradhat az Orosz Nagydíj, ha akadályozza Téli Olimpia rendezését

  • MTI
megosztom

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy évvel elhalaszthatja a 2014-es Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ha az akadályozza az ugyanabban az évben, szintén Szocsiban sorra kerülő téli ötkarikás játékok előkészületeit.

A városvezetés közlése szerint az F1-es versenypálya építését időben befejezik majd, jóval a február 7-én kezdődő olimpia megnyitója előtt.

"A Forma-1-es futam helyi szervezői által aláírt szerződésbe belefoglaltuk, ha a NOB úgy dönt, hogy a futam megrendezése bármilyen módon gátolja a játékok előkészületeit, akkor a nagydíjat csak 2015-ben rendezik meg először" - mondta Gilbert Felli, a NOB ügyvezető igazgatója.

Felli hozzátette, a tervek szerint az év végére az építkezések 70 százalékával végezniük kell a kivitelezőknek.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone októberben jelentették be, hogy Oroszországban 2014-től hét éven keresztül rendeznek majd F1-es versenyeket.

megosztom