Karrier

Halmosit megzavarta a blackpooli ajánlat

Halmosi Péter számára első a Haladás, de egy kicsit megzavarta a hirtelen jött blackpooli lehetőség.

HaladásHa nem jön közbe a Blackpool ajánlata, Halmosi Péter talán már ma a Szombathelyi Haladás játékosának vallhatta volna magát, a ballábas szélső menedzserét azonban felhívta Ian Holloway, a játékos egykori edzője.

„Abban biztos voltam, hogy miután felbontom hull-i szerződésemet, lesznek komoly ajánlataim, de hogy a Premier League-ból is érkezik megkeresés, erre tényleg nem gondoltam. Amikor menedzserem szólt, hogy egy volt edzőm érdeklődik irántam, bevallom nem tudtam kiről lehet szó - elsősorban itthoni trénerek között keresgéltem. Majd Vladan mosolyogva közölte: volt plymouthi edzőm, a jelenleg a Blackpoolt irányító Ian Holloway hívta, szeretné, ha hozzájuk igazolnék. Mindenesetre elégtételt jelent számomra, hogy Phil Brown mellett egy másik volt mesterem is számítana rám, még úgy is, hogy az utóbbi időben nem játszottam a Hull Cityben. Nem titkolom: kissé megzavarta a fejemet a blackpooli lehetőség, de egyelőre arra várok, hogy alakulnak a tárgyalások a Haladással” – nyilatkozta a 30-szoros válogatott futballista a vasnepe.hu-nak.