Videoton

Mutumba távozna, Farkas, Sebők Vujovics és Andics hosszabbíthat

megosztom

Elek Ákos öccs, Bence nagyon boldog, hogy a felnőtt csapattal készülhet a télen, de még nem akarja kiszorítani a csapatból Andre Alvest.

VidiDr. Mezey György az fmh.hu-nak beszélt a csapattal kapcsolatos változásokról, ezúttal már nem csak Andre Alves, hanem Martin Mutumba távozását is előrevetítette.

„Mutumba jelezte, hogy szeretne távozni, most az ezzel kapcsolatos adminisztrációs dolgokat intézi, tudomásom szerint visszatér Svédországba. Távozása elé én nem gördítek akadályt, elengedem, kölcsönről lenne szó, a sorsa egy-két napon belül el is dőlhet. Farkas Balázsnak, Sebők Zsoltnak, Goran Vujovicsnak és Marko Andicsnak a nyáron lejár a szerződése, de szeretnénk velük hosszabbítani, a tárgyalásokat el is kezdtük a játékosokkal. Nem tudok róla, hogy lenne más változás a keretben. Azt már korábban elmondtam, hogy Margitics és Baracskai az NB II-es csapattal készül. Az első csapat keretébe most három fiatal: Somodi, Ízing és Elek Bence került fel, velük már tavaly szerződést kötöttünk" - nyilatkozta a rutinos szakember.

Elek Bence, a válogatott középpályásának, Elek Ákosnak az öccse nyilatkozott a feljebb lépéséről a megyei lapnak.
„Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam a hírt, miszerint az NB I-es Vidiben kezdhetem el a felkészülést. Nagyon örülök, hogy példaképemmel, a testvéremmel és a többi válogatott játékossal lehetek együtt. Hirtelen lett volna az, hogy az első kerettel készülhetek? Nem hinném, hiszen már játszottam felnőtt csapatban, a Vidi NB II-es együttesében, ahol 17 éves koromban mutatkoztam be, így belekóstoltam a felnőtt légkörbe, de ez persze egészen más. Nagyon élveztem a gyors és pörgős edzést. Óriási fejlődési lehetőség számomra, hogy itt lehetek, de persze nem az a célom, hogy azonnal kiszorítsam a csapatból Alvest" – mondta mosolyogva a 18 éves támadó.

megosztom