Aranylabda

Iniesta? Messi? Xavi? FIFA-díjátadó Zürichben

A Puskás Díj 2010-es nyertese is hétfőn este kapja meg a jutalmát

Először kerül sor a FIFA Aranylabda átadására hétfő este. A France Football Aranylabdája már több mint ötvenéves történelemre tekint vissza, de ez az első alkalom, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel közösen díjazzák a világ legjobb labdarúgóját. Az biztos, hogy Barcelona-játékos nyer, hiszen csak Iniesta, Messi és Xavi neve maradt fenn a listán. A FIFA zürichi gáláján a Puskás Díjat is átadják.

Az már decemberben kiderült, hogy a három Barca-játékos közül kerül ki a végső győztes, de azóta is folyik a találgatás, hogy melyiküké lesz az Aranylabda. A La Gazzetta dello Sport már hetekkel ezelőtt biztos hírként közölte, hogy Andrés Iniesta lesz a díjazott, de a legtöbb szakember Xavit favorizálja. Azt mindenki elismeri, hogy Messi a legjobb, legtechnikásabb játékos hármuk közül, viszont az argentinnak nem volt túl sikeres világbajnoksága, míg a két spanyol győzelemre vezette a saját válogatottját Dél-Afrikában. Vb-évben pedig szinte kizárt, hogy ne a világbajnok nemzet képviselője kapja az Aranylabdát.

Xavi, Messi és Iniesta összevágva

Iniesta, aki a győztes gólt szerezte a Hollandia elleni döntő hosszabbításában, azt mondta, teljesen mindegy melyiküké lesz az elismerés, ő mindenképp boldog lesz. "Már az is óriási megtiszteltés, hogy a legjobb három között végeztem. Bármelyikünk nyer is, megérdemli, úgyhogy mindannyian boldogok leszünk. Nagyon fontos nap ez nekünk, a barátainknak, a csapattársainknak és a szurkolóinknak is, és ezt ki kell élveznünk" - mondta a középpályás.

Xavi szerint az, hogy ők hárman esélyesek még a díjra, a Barcelona filozófiájának elismerése. "Bármi történik, azzal a klub csak nyer. Semmiképp nem fogunk egymásra haragudni, mivel csapattársak és barátok vagyunk. Egyébként is igazságtalannak tartjuk, hogy egyéni díjakat osztanak egy csapatsportban" - fejezte ki véleményét a gránátvörös-kékek és a spanyol nemzeti tizenegy motorja.

A klub egykori nagyságai sem felejtettek el megszólalni az díjazás kapcsán. Johann Cruyff szerint Xavi érdemelné meg a leginkább az Aranylabdát, mivel ő szabja meg a csapat játékát, és ő volt legkiegyensúlyozottabb egész évben. "Ha csak az egyéni képességeket nézzük, Lionel Messi a legjobb. Ha a labda irányítását és a tempóváltásokat, akkor Iniesta. De ha stabil teljesítményt keresünk, aki irányítóként meghatározza a csapat játékát, akkor Xavi az esélyes. Márpedig egy csapatnak szüksége van irányítóra" - jegyezte meg a holland szakember.

A klub képviseletében ott lesz a gálán Hriszto Sztoicskov is, aki Xavihoz hasonlóan a klub elismerésének tekinti a díjat. "Büszke vagyok, és nem csak az Aranylabda miatt, hanem azért is, mert a klub a történelme legszebb napjait éli. Ez az utánpótlásnevelés diadala."

A zürichi gálán adják át a Puskás Díjat is, amellyel a 2010-es év legszebb gólját ismerik el. Lionel Messi ebben a kategóriában is versenyben van, és Puskás Ferenc unokájától, Elisabeth Damborena Puskástól veheti át. A FIFA elnökének meghívására Orbán Viktor és Csányi Sándor is ott lesznek az eseményen.

A Puskás Díj jelöltjei

A fent említetteken kívül díjazzák az Év női játékosát, az Év férfi edzőjét, az Év női edzőjét, átadják az Elnök Különdíját, a Fair play Díjat, és kihirdetik az év álomcsapatát is.