Köszöntés

90 éves a magyar tornasport királynője, Keleti Ágnes

  • Drégelyvári Anna
megosztom

A magyar tornasport legsikeresebb versenyzője, ötszörös olimpiai aranyérmes, a Nemzet Sportolója vasárnap ünnepli 90. születésnapját. A sokszoros bajnok tornásznő drámai fordulatokban bővelkedő életutat járt be. Ha a történelem nem töri ketté karrierjét, talán nagy vetélytársa, a kilencszeres olimpiai bajnok Larisza Latinyina helyett ő lehetne minden idők legeredményesebb női sportolója.

Keleti Ágnes, a magyar torna kiemelkedő alakja gyakorlat közben

Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én, Budapesten, zsidó család gyermekeként. Tüdőbetegsége miatt kezdett el tornázni kislánykorában. Már 1938-ban meghívták a válogatott keretbe, 1940-ben nyerte első bajnoki címét. Ezután az egyre szigorúbb zsidótörvények miatt kényszerpihenőre kellett vonulnia. A második világháború alatt különböző álneveken bujkált a fővárosban, szerencsére megmenekült a deportálástól. Szűcssegédként dolgozott, még a nyilasoknak is, hogy életben maradjon. Az élet-halál harc közben sem feledkezett meg a tornáról, illegálisan
edzett a zsidó elemi iskola Wesselényi utcai alagsori tornatermében.

1945-ben versenyezhetett ismét. 1948-ban, az olimpia előtti utolsó edzésen megsérült, nem vehetett részt a játékokon, csak a lelátón ülve nézhette végig, ahogy a magyarok második helyen végeznek a csapatversenyben. A csapatezüstöt ennek ellenére neki is kiosztották, lévén, hogy a válogatott tagja volt eredetileg.

1952-ben, Helsinkiben volt először tényleges olimpiai résztvevő, ahonnan arany- (talaj), ezüst-(csapatverseny) és két bronzéremmel (felemás korlát, kéziszer csapat) tért haza.

Az ’56-os események az ő életét is döntően befolyásolták. A harcok során nem sokon múlt, hogy egy golyó végezzen vele: „Egyszer a forradalom alatt a Raoul Wallenberg utcai lakásunkból a kertek alatt elgyalogoltam a Sportcsarnokba. Ismertem a portást, be is kunyeráltam magam, de az öltöző falába a fejem mellett becsapódott egy golyó, s a portás azt mondta, ő nem vállalja a felelősséget, menjek haza.”

Szerencsére nem történt baja, Melbourne-ben pedig 35 évesen pályafutása csúcsára jutott. Olimpiai aranyat nyert talajon, gerendán, felemás korláton és a kéziszer csapat tagjaként, egyéni összetettben pedig a második helyen végzett, mindössze három tizeddel lemaradva a győztestől.

Abban a korban élt és versenyzett, amikor a női torna nem a 35 kilós, 13-14 éves gyereklányok sportja volt, hanem a nőies hölgyeké. Bár az ő időszakukban nem látott a közönség olyan lélegzetelállító bemutatókat, mint manapság, viszont esztétikus, harmonikus volt a női torna, és nem fejletlen, aprócska lányok jelentek meg a szereken, hanem szép formás, érett nők.

Melbourne-ből több más olimpikonnal együtt nem tért haza. Először Ausztráliában maradt, ahol eredményei ellenére kénytelen volt betanított munkásként dolgozni. Majd Izraelben telepedett le, ahol meghonosította a sportágat. Tanított a testnevelési főiskolán, a tornaválogatott edzője volt, később utánpótlás-neveléssel foglalkozott.

Világbajnokságokon két aranyérmet szerzett, összesen 46-szoros magyar bajnok.

Az 1983-ban Budapesten rendezett világbajnokság idején látogatott újra haza, azóta egyre több időt tölt Magyarországon.

A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott. Több kitüntetésben is részesült. Állandó látogatója az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek, részt vett Helsinkiben és Melbourne-ben az olimpiai játékok ötven éves jubileumára rendezett ünnepségeken. „Egy olimpiai bajnok három élete” címmel jelent meg önéletrajzi kötete, amelyben rendkívüli őszinteséggel tárja fel életútját.

Csapattársai irigylésre méltónak tartották páratlan szorgalmát, akaraterejét és kemény jellemét. Igazi vezéregyéniség volt a válogatotton belül, új utakat, módszereket keresett a tornában. Idős kora ellenére máig jó egészségnek örvend, köszönhetően sportos életvitelének, hiszen még 90 évesen is úszással indítja a napot.

megosztom