KTE-Ereco

Öt játékosnak is ajánlata van más csapatoktól

A Kecskemét Horvátországba utazik edzőtáborba, ahol első osztályú horvát, szlovén vagy olasz együttesekkel szeretne összecsapni.

KTESzombaton a KTE-Ereco csapata is elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A gyakorláson öt futballista nem vett részt: Sindou Dosso családi okok, Csordás Csaba betegség miatt maradt távol, Bori Gábor pedig még nem teljesen egészséges. A csapat két új igazolása, Vladan Szavics és Zoran Akovics csak később érkeztek meg Kecskemétre. Tomiszlav Szivics, az együttes szerb szakvezetője beszélt az együttes felkészülési programjáról, valamint a csapat leendő ellenfeleiről is.

Minden nap két edzés lesz a horvátországi edzőtáborig, elutazunk előtte még Szegedre a teremfocira, és 22-én lejátsszuk első meccsünket egy alacsonyabb osztályban szereplő magyar együttessel, ez még szervezés alatt áll. Az edzőtáborban minden egyes találkozónkat első osztályú horvát, szlovén vagy olasz együttesekkel vívjuk, és miután hazajöttünk, utána is nagyon kemény összecsapásokat tervezek, hogy a szezon kezdetére formába lendüljünk” - nyilatkozta a tréner a kesport.hu-nak.

A szakvezető azt is elmondta, szerencsés helyzetben érzi magát, mert nem kell próbajátékosokat tesztelnie a felkészülés alatt.

Örülök, hogy egy olyan együttesnek vagyok az edzője, amelynek a játékosai iránt vannak érdeklődők, akik hajlandók lennének annyi pénzt fizetni, amennyi a tulajdonosoknak is megfelelő. Ez pedig természetes dolog, így működik a világ, ha van megfelelő ajánlat, ami mindenkinek elfogadható, akkor mi sok szerencsét kívánunk a játékosnak. Jelenleg öt labdarúgónak, Foxinak, Patvarosnak, Alempijevicsnek, Litsinginek és Ebalának van ajánlata. Ha valakit eladunk, a helyére új játékost igazolunk” – fogalmazott a 44 éves szakember.