Serie A

Kisebb izgalmak után simán nyert Leonardóval az Inter

A Napoli 1-0 után még egyenlített, de végül alulmaradtak

megosztom

Motta révén korán vezetést szerzett az Internazionale a Serie A 18. fordulójának zárómeccsén. A Napoli előbb szabálytalanul majd szabályosan is válaszolni tudott, de az újabb két góllal már bebiztosították a győzelmet a kék-feketék.

Szinte rögtön góllal kezdődött az Inter-Napoli: Motta rosszul vett át egy passzt, de a labda Sztankovicshoz pattant, aki visszaemelt Motta elé, ő pedig kapásból De Sanctis kapujába lőtt. (1-0)

Leonardo és Thiago Motta ölelkezik a Napoli elleni bajnokin

Már a 6. percben jött a válasz, de ekkor még Dossena lesről adta a gólpasszt. A 25. percben viszont Pazienza találatánál nem lehetett ilyesmiről szó, hiszen szögletből jött a beadás, amit befejelt. (1-1)

A vezetést is átvehette volna a déli együttes, de Maggio keresztbe lőtte el a labdát a kapu előtt. Milito is kihagyott egy nagy lehetőséget a túloldalon, ő föléemelt egy belöbbölt labdát.

Kicsivel később azonban újra vezetést szerzett az Inter, amikor Maicon tisztán adhatott be a jobbszélről, Cambiasso pedig tisztán robbanhatott be középen. Be is fejelte a játékszert. (2-1)

A szünet előtt még Sztankovics is veszélyeztetett, de De Sanctis védte a lövését.

Fordulás után biztossá tették a kék-feketék a győzelmüket. Motta az 55. percben érkezett remekül egy szögletre, és erősen, de főleg nagyon pontosan fejelt a jobb felső sarokba. (3-1)

A Napoli ezután valamivel jobban nyomott, de csak annyira, amennyire az Inter hagyta. A következő nagyobb helyzet is Zanetti előtt adódott, aki keresztülszlalomozott a nápolyi térfélen, de a hosszú sarok mellé lőtt. Azért az látszik, hogy Leonardo gyorsan megtámogatta egy kis önbizalommal új játékosait.

Maggio még egy lehetőséget kihagyott, amikor a 75. percben melléfejelt egy beadást.

Több gól nem született, Leonardo tehát sikerrel, ráadásul a tabella alapján egy rangadón elért sikerrel mutatkozott be az Internazionale kispadján. A kék-feketék visszaelőzték az Udinését, de még így is csak hetedikek, igaz, két fordulót kihagytak a klubvilágbajnokság miatt. A Napoli beragadt a Lazio és a Roma közé a harmadik helyre, az éllovas Milantól hat pont a lemaradásuk.

Eredmények:

Internazionale-Napoli 3-1 (2-1)
gólok: Motta (3., 55.), Cambiasso (37.), illetve Pazienza (25.)

AS Roma-Catania 4-2 (1-2)
g: Borriello (5., 47.), Vucinic (86., 90.), illetve Silvestre (30.), Lopez (38.)

Bologna-Fiorentina 1-1 (1-0)
g: Di Vaio (5.), illetve Santana (67.)

Brescia-Cesena 1-2 (0-2)
g: Eder (50.), illetve Jimenez (33.), Ceccarelli (41.)

Cagliari-AC Milan 0-1 (0-0)
g: Strasser (85.)

Genoa-Lazio 0-0

Lecce-Bari 0-1 (0-0)
g: Okaka (78.)
kiállítva: Giacomazzi (90., Lecce)

Palermo-Sampdoria 3-0 (1-0)
g: Miccoli (37.), Migliaccio (50.), Maccarone (79.)

Udinese-Chievo 2-0 (2-0)
g: Sanchez (14.), Di Natale (25.)
kiállítva: Pinzi (35., Udinese)

Juventus-Parma 1-4 (0-1)
gól: Legrotaglie (60.), illetve Giovinco (41., 48.), Crespo (62.), Palladino (92.)
kiállítva: Felipe Melo (17., Juventus)

Az állás:
1. AC Milan 18 30-13 39 pont
2. Lazio 18 24-16 34
3. Napoli 18 27-20 33
4. AS Roma 18 26-22 32
5. Juventus 18 33-21 31
6. Palermo 18 32-22 30
7. Internazionale 16 23-15 26
8. Udinese 18 23-21 26
9. Sampdoria 17 18-16 23
10. Genoa 17 13-15 22
11. Parma 18 18-21 22
12. Chievo 18 19-21 21
13. Catania 18 16-22 21
14. Bologna 18 17-24 21
15. Cagliari 18 19-17 20
16. Fiorentina 17 17-18 20
17. Cesena 17 13-21 18
18. Brescia 18 13-23 15
19. Lecce 18 16-35 15
20. Bari 18 12-26 14
A Bolognától egy pontot levontak.

megosztom