DVSC-TEVA

Szima szerint nem gyengült jelentősen a csapat kerete

megosztom

Szima Gábor szerint nem volt igaza a Herczeg András vezette szakmai stábnak akkor, amikor a keret jelentős nyári meggyengüléséről beszélt.

DVSCNagy változások történtek Debrecenben, ahol nemcsak a teljes szakmai stáb, hanem a klub vezetése is kicserélődött az elmúlt hetekben. Róka Géza személyében új klubigazgatója, Frida Ferenc személyében pedig új technikai igazgatója lett a Debrecennek, de a másodosztályú DVSC-DEAC csapatánál is két új pályaedző, Sándor Tamás és Erdélyi Miklós kapott szerepet. A változásokról Szima Gábor, a klub elnöke a haon.hu-nak nyilatkozott.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy gondoltuk, hogy a klubnak szinte minden területen megújulásra van szüksége. Ezért szántuk rá magunkat azokra a döntésekre, amelyeket az elmúlt napokban meghoztunk. Azt sosem mondtam, hogy elégedett vagyok a munkatársaimmal, ugyanis ha egy vezető a nyilvánosság előtt nem bírálja a kollégáit, az még nem jelenti azt, hogy teljes mértékben elégedett is velük. Az új emberektől egy olyan profi és mindenre kiterjedő munkát várok, amely remélem, hogy a pályán elért eredményekben is megmutatkozik majd, hiszen itt mindenkit a klub eredményei minősítenek" – mondta Szima Gábor a változásokkal kapcsolatban.

A klubvezető nem ért egyet azokkal, akik úgy vélekednek, hogy jelentősen meggyengült a csapat kerete a nyáron, ezért nem is volt elvárható jobb eredmény az ősszel.

Először is szeretnék eloszlatni egy tévhitet, amit a média egyes képviselői, a leköszönő szakmai stáb és néhány játékos is hangsúlyozott. Nevezetesen azt, hogy meggyengült a játékosállományunk. Talán valóban tapasztalható volt némi gyengülés a keretet illetően, de nem akkora mérvű, amitől ne szerepelhettünk volna jobban a magyar bajnokságban az ősz folyamán. A tabellán minden előttünk álló csapatot jó játékkal legyőztünk, viszont az utolsó hét helyezett gárda ellen a megszerezhető huszonegy pontból mindössze nyolcat gyűjtöttünk. Nem azért szereztünk csak nyolcat, mert meggyengült a játékosállományunk, hiszen akkor az előttünk álló együttesek ellen nem szerepeltünk volna ilyen jól. Itt más problémák voltak. Úgy vélem, talán nem kellően felkészülten, nem megfelelő koncentrációval léptünk pályára a gyengébben szereplő csapatok otthonában. Mindent összevetve: a DVSC játékosállománya jelenleg is erős, de minimum hat-hét pont benne maradt a csapatban az ősszel. Tehát azzal a kijelentéssel, hogy a keretünk jelentős mértékben meggyengült volna, nem értek egyet. Ettől függetlenül várható változás a keretben, biztosan lesz néhány távozó és érkező futballistánk” – nyilatkozta az elnök, aki egy kapus és egy csatár szerződtetését mindenképpen szükségesnek tartja.

megosztom