NB I

Illést hívja a Debrecen, de a ZTE közelebb áll hozzá

megosztom

A ZTE lejárt szerződésű középpályását a DVSC és a Győr is kiszemelte magának, de a zalai elnök bízik benne, hogy marad.

ZTEIllés Gyula Baktalórántházáról érkezett Zalaegerszegre, ahol meghatározó játékossá nőtte ki magát Csank János együttesében. A Ballábas játékos szerződése december 31-én lejárt, és több élvonalbeli klub, többek közt a címvédő Debrecen is szemet vetett rá. A játékos a Zalai Hírlapban válaszolt a jövőjét firtató kérdésekre.
„A párommal a hét közepéig Hajdúszoboszlón pihenünk egy kicsit, s remélem, hogy ez idő alatt eldőlnek a nyitott kérdések. Ott szeretném kezdeni a felkészülést, ahol tavasszal futballozok majd. A Zete mellett még a Debrecen van a kalapban. Utóbbi mellett szól, hogy közel van, és ott is futballoztam már. De előbbit is szeretem: Zalaegerszegen lettem NBI-es játékos, és sok jó barátom van a keretben. Csank János nemcsak remek szakember, de kiváló pedagógus is, s az elnök, Nagy Ferenc is korrekt ember. Összefoglalva: a távolabbi most úgy tűnik, közelebb áll hozzám...” – mondta sokat sejtetően Illés Gyula.

A ZTE elnöke, Nagy Ferenc is megszólalt az üggyel kapcsolatban, sőt elmondta, több játékosuk iránt mutatkozik érdeklődés külföldről.

„Van néhány érdeklődő a játékosaink iránt. Djorde Kamber remek őszi teljesítménye után Oroszországból kerestek meg bennünket, hogy tárgyalni szeretnének a középpályás esetleges leigazolásáról. Varga Róbert esetében pedig angolok érdeklődnek. Rajcomarról is hallottunk olyan híreket, hogy csábítgatják, de az ő esetében konkrétumokat még nem tudok mondani. Illés Gyulát a Debrecen mellett a Győr is szeretné szerződtetni, de véleményem szerint nálunk marad” – bizakodott a klub első embere.

megosztom