Átigazolás

Beckham szinte biztosan a Tottenhambe megy

A BBC szerint januárban már játszhat a Manchester United ellen

  • MTI
megosztom

Úgy tűnik, David Beckham klubja, az amerikai Los Angeles Galaxy mégiscsak enged, és átadja kölcsönbe a 115-szörös angol válogatott futballistát, aki így várhatóan a Tottenham Hotspurnél köt ki.

A BBC honlapja szerdán arról számolt be, hogy az amerikaiak már tárgyalnak a középpályás menedzsmentjével az esetleges kölcsönadásról, ám a sztár végleges eladásáról - mint ahogyan azt korábban a brit sajtóban lehetett olvasni - nem akarnak hallani. Amennyiben létrejön a megállapodás, akkor valószínűleg a Tottenham lehet a befutó - értesült a BBC.

Beckham Los Angelesben

Harry Redknapp, a Tottenham vezetőedzője a honlapnak elárulta, hogy Beckham telefonon beszélt fiával, a korábban a Liverpoolt és a Tottenhamet is erősítő Jamie Redknapp-pel, akinek megerősítette, hogy szívesen futballozna a londoniaknál, tetszik neki a csapat játéka.

A középpályás az elmúlt két télen az AC Milanban töltötte a tavaszi idényt, tavaly azonban kissé szerencsétlenül járt, Achilles-ín szakadással tért vissza az Egyesült Államokba - klubja most ezért is ódzkodik újbóli kölcsönadásától.

Amennyiben Beckham - aki 12 éves koráig éppen a Tottenhamben nevelkedett, mielőtt a Manchester Unitedhez igazolt volna - visszatér a Premier League-be, akkor nagyjából március elejéig láthatják őt újra a szigetországban, ugyanis az amerikai bajnokságban március 16-án lép pályára először a Galaxy.

Érdekesség, hogy ha létrejön az üzlet, akkor Beckham éppen a Manchester United ellen, január 16-án mutatkozhatna be új csapatában, ráadásul a Bajnokok Ligájában (február 15. és március 9.) az AC Milan a Hotspur nyolcaddöntős ellenfele.

megosztom