Ökölvívás

Erdei Zsolt cáfolja a Campillo elleni mérkőzést

  • MTI

A veretlen magyar öklöző nem tud róla, hogy március 12-én Gabriel Campilloval csapna össze a Madison Square Gardenben.

A monokli.com szerint a boxrec internetes adatbázisban már mindkét öklöző névjegyéhez beírták a találkozót, igaz, azzal a megjegyzéssel, hogy elképzelhető változás.
Erdei ugyanakkor hétfői közleményében kijelentette, egyelőre szó nincs megállapodásról:

"Meglepődve értesültem, hogy tényként közlik a következő mérkőzésem időpontját Gabriel Campillo ellen, mivel azt még magam sem tudom, hogy hol és ki ellen lépek legközelebb szorítóba. Január közepén megyünk New Yorkba tárgyalni Lou Dibelláékkal, ahol együttesen megvizsgáljuk a lehetőségeket, ki lenne az ideális ellenfél, és mi lenne az a gála időpont, amelyre optimálisan fel tudok készülni."

Erdei hozzátette: a március 12-i időpont ráadásul elég közelinek tűnik, ugyanis jelenleg még csak a futóedzéseket kezdte meg.

"Ettől függetlenül egy eshetőségnek ott van, meglátjuk hogyan alakulnak majd a tárgyalások pár hét múlva. Nyilván olyan ellenfelet szeretnék, aki kellően motivál, mint például Bernard Hopkins. Elsősorban őt szeretnénk megszerezni, ő lenne az, akivel a leginkább szorítóba lépnék. Ezen már jó ideje dolgozik a nemzetközi menedzsment. Nem akarom a körülményekhez képest könnyebb utat választani, sokkal inkább szeretnék egy igazán komoly kihívást magamnak. Nem csak az a fontos, hogy a rekordom még egy győzelemmel gyarapodjon, hanem az is, hogy egy igazán neves ellenfél ellen érjem el a győzelmet. Január végén már biztosan többet tudok mondani."
A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét közel hat évig birtokló Erdei tavaly novemberben a kenyai Samson Onyango ellen tért vissza a ringbe, s a nyolcmenetes találkozón egyhangú pontozással győzött.
A 36 éves veretlen (32 győzelem) magyar öklöző 2009 novemberében az olasz Giacobbe Fragomeni legyőzésével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú vb-övét is megszerezte, így ő lett az első magyar, aki két súlycsoportban is profi világbajnok lett.