Teremlabdarúgás

A Gyirmót Nyíregyházán át Debrecenbe jutna

megosztom

Az NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót FC a hosszú szünet miatt is szeretett volna indulni a Teremlabdarúgó Bajnokságon.

GyirmotAz NB II Nyugati csoportjában első helyen álló Gyirmót FC is megkezdte a felkészülését, egy héttel korábban, mint azt eredetileg tervezték. Hogy erre miért került sor, arról Margitai Zoltán klubigazgató beszélt a klub honlapján.

„ Amikor megkaptuk a felkérést a tornán való részvételre, még Szombathelyre kellett volna neveznünk, a földrajzi sajátosságok miatt. Az egyeztetések folyamán azonban kiderült, hogy az Alcufer abban az időpontban (január 22-23) rendezi Győrben a Horváth Ferenc emléktornát, melyen természetesen indulunk, mint címvédők, és amely természetesen elsőbbséget élvez mindennel szemben. Ekkor kértük, hogy egy héttel korábban Szegeden indulhassunk, de ott sajnos betelt a mezőny. Így nem maradt más lehetőségünk, mint az, hogy a nyíregyházi helyszínt kellett elfogadnunk. Fontos, hogy mindenképpen szerettünk volna indulni, mert a szünet nagyon hosszú, és így is még majdnem két hónapot kell várni az első tétmérkőzésre. Ezért örülünk, hogy ott lehetünk, és mindent megteszünk azért, hogy bejussunk a döntőbe, Debrecenbe” – nyilatkozta a klubvezető.

megosztom