DVSC-TEVA

Scasny minden csapatával előre tudott lépni - Szilágyi Sándor

Szilágyi Sándor szerint az döntött a cseh edző mellett, hogy eddig mindenhol szép eredményeket ért el, és előre tudott lépni csapatával.

DVSCMint arról beszámoltunk, Zdenek Scasny lett a DVSC-TEVA vezetőedzője, a választás azonban nem volt könnyű, mert több neves külföldi szakember is bejelentkezett a Loki kispadjára.

"Nem volt könnyű megfelelő edzőt találni, hiszen magasra tette a lécet Herczeg András. Az utóbbi évek sikersorozatának köszönhetően több neves külföldi szakember is bejelentkezett nálunk, de neveket nem szeretnék mondani. Magyar edzők is képbe kerültek, de nekik szinte kivétel nélkül élő szerződésük volt más klubokkal. Zdenek Scasny mellett az döntött, hogy eddig bárhol is dolgozott, szép eredményeket ért el, minden csapatával előre tudott lépni" - fejtegette Szilágyi Sándor cégvezető az origo.hu-nak.

A korábbi játékvezető-asszisztens elmondta, a cseh szakember nem nevezett meg konkrét játékosokat, akiket szeretne a csapathoz csábítani.

"Képben volt a csapat összetételét illetően, de nem volt szó a tárgyaláson arról, hogy kiket szeretne leigazolni. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy lesz változás a keretben, és nem szabad elfelejteni, hogy van néhány tehetséges, saját nevelésű, fiatal játékosunk is, akiket be lehet építeni a csapatba" – mondta a 60 esztendős futballvezető.