Átigazolás

Az Atléticónál bemutatták Eliast

A brazil középpályás 7 millió euróért érkezett a Corinthianstól

megosztom

Néhány napja már Spanyolországban edzett, de csak csütörtökön mutatták be a brazil Eliast az Atlético Madridnál. A 25 évas brazil középpályás ambiciózusan nyilatkozott az első sajtótájékoztatóján, történelmet szeretne írni új csapatával.

"Sokat akarok segíteni a csapatnak, hogy jó eredményeket érjen el" - kezdte Elias. "Be akarunk jutni a Bajnokok Ligájába. Remélem, hogy sokáig játszhatok itt, és történelmet tudok írni."

Elmondta még, hogy két korábbi világbajnok csapattársa csupa jót mondott neki a klubról és a spanyol fővárosról is. "Ronaldo és Roberto Carlos is dicsérte az Atléticót. Mindig Spanyolországban és egy ilyen klubban szerettem volna játszani."

Nos, a kétszeres válogatott, Paulista-bajnok középpályásnak lesz ideje bizonyítani, 2015-ig szóló szerződést írtak vele alá. Első bevetésére pedig már a csapat hétfői, Racing Santander elleni találkozóján sor kerülhet. Igaz, nem eredeti posztján, hanem az eltiltott Reyes helyén a jobbszélen.

megosztom