Kajak-kenu

66 arany, 42 ezüst, 28 bronz 2010-ben!

megosztom

A magyar kajakosok és kenusok 2010-ben is kitettek magukért, összesen 66 arany-, 42 ezüst- és 28 bronzérmet nyertek sportolóink felnőtt- és utánpótlás világversenyeken, valamennyi szakág (gyorsasági, szlalom, rafting, maraton, sárkányhajó, kajakpóló) eredményeit összesítve. Az esztendőt Baráth Etele, a Magyar-Kajak-kenu Szövetség elnöke is sikeresnek ítélte, de a háttérben megbúvó gondokról is szót ejtett elnöki évértékelőjében.

A Kovács-Janics páros 2010-ben is tarolt

"Kétségtelenül jó szezont zártunk, bár nem lábadhat könnybe a szemünk a sikerektől, de nem eshetünk kétségbe azoktól sem, amik nem sikerültek az idén. A női kajakosok teljesítményéről mindent elmondanak azok a páratlan eredmények, amelyeket elértek a világversenyeken, nem véletlen, hogy a Karácsony előtt megrendezett év sportolója választáson Janics Natasa megkapta az év női sportolója címet és Kovács Katalinnal megválasztották őket az év csapatának is. Rajtuk kívül meg kell még említenünk Kozák Danutát, aki egyesben lett Európa-bajnok, valamint Szabó Gabriellát, Csipes Tamarát és Benedek Dalmát is, ők egytől-egyig teljes jogú tagjai a legszűkebb világ-elitnek. A női aranyérmek mellett a hihetetlen világbajnoki ezüstérmek szezonja volt az idei esztendő. Az olimpia előtt 2 évvel a bombaerős mezőnyben K-2 1000 méteren Vereckei Ákos és Kammerer Zoltán bizonyította be, hogy még mindig lehet rájuk építeni, biztos vagyok benne, hogy ott lesznek az esélyesek között a londoni olimpián is. Vajda Attila végigszenvedte a szezont, komoly egészségügyi és emiatt mentális gondokkal is küzdött, a világbajnokságon viszont megrázta magát és C-1 1000 méteren csak pár centire maradt le az aranyról. Úgy küzdött 2010-ben, ahogy csak a legnagyobb sportemberek képesek. Ami még igazán örömteli, hogy fantasztikus generációs híd jött létre a 20-as éveik elején és sokszor a 30-as éveik derekán járó sportolóink között. Egy hajóban, egymást támogatva különböző generációk probléma nélkül tudnak együtt küzdeni. Azokban az olimpiai versenyszámokban viszont, ahol nem jutottunk be a világbajnoki döntőbe, sürgős változtatásra van, illetve volt szükség. Főleg a gyorsasági férfi kajakosoknál váltak világossá és tapinthatóvá a gondjaink 2010-ben. Ezek a problémák kikövetelik a kajak-kenu sport szakmai vezetése felé, hogy ne legyen széthúzás, egy felé menjen a sportág, mert ez a siker záloga a szegedi kvalifikációs világbajnokságon és a 2012-es nyári olimpiai játékokon."

A magyar kajak-kenu válogatott 2010-ben tarolt a világversenyeken. A Poznani világbajnokságon 6 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek versenyzőink. A Trasonában rendezett Európa-bajnokságról 6 arannyal, 5 ezüsttel és 2 bronzzal tértek haza sportolóink.

Forrás: kajakkenusport.hu

megosztom