Átigazolás

A Málaga nagybevásárlásba kezdett

Alaposan beerősített az utóbbi napokban az átigazolási fronton a Málaga: a spanyol bajnokságban kiesőhelyen szerénykedő klub arab tulajdonosainak nagyszabású terveik vannak a jövőre nézve, amihez megfelelő keret is szükségeltetik: Martín Demichelis és Júlio Baptista után az Atlético Madrid két ifjú reménységét, Nacho Camachót és Sergio Asenjót is leigazolták.

Abdullah Bin Nasser Al-Thani sejk tudatosabb politikát folytat, mint a City urai

A Málagát az előző szezon végén vásárolta fel Abdullah Bin Nasser Al-Thani arab sejk, alelnök-vezérigazgatónak bizalmi emberét, Abdullah Ghubn-t tette meg, aki nem habozik elkölteni a rendelkezésre álló - minden bizonnyal limit nélküli - pénzt, bár a jelek szerint jóval tudatosabb átigazolási tervet készítettek Andalúziában, mint például a szintén arab pénzen felvirágoztatott Manchester Citynél. Ghubn maga is elmondta korábban, hogy a cél a folyamatos építkezés. Enzo Marescát, a Sevilla korábbi középpályását december elején például ingyen szerezték meg a görög Olympiakosztól, és nemcsak sztárjátékosokkal, hanem ifjú tehetségekkel is erősítenek. Bár csendben tegyük hozzá, igazi sztárokat - még - nem is tudnának szerződtetni, a pénz meglenne rá, de valószínűleg nem a jelenleg kiesőhelyen álló alakulat a focisták álma.

Maresca után Martín Demichelis, a Bayern Münchent hét évig erősítő védő költözött Málagába, első körben kölcsönjátékosként, év végén vásárolhatják meg végleg a spanyolok (arabok). A német Bild karácsonykor írt arról, a játékosra hivatkozva, hogy a két klub már mindenben megegyezett a transzferről. A következő az AS Roma brazil válogatott támadója, Júlio Baptista volt, José Carlos Pérez, a spanyol klub elnökségi tagja a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, hogy 2 millió euróért igazolt a brazil válogatott a La Rosaledába, két és fél évre.

Sergio Asenjo, az Atético Madrid mindössze 21 éves kapusa a szezon végéig, kölcsönben, a támadó középpályás Ignácio Camacho négy és fél évre - szintén 2 millióért - szerződött új kenyéradóihoz. Asenjo az egyik legígéretesebb hálóőr Spanyolországban, a 20 éves Camachót pedig csodagyereknek tartják a szakértők. Lehet, hogy a Málaga lesz a következő évek Manchester Cityje?