Zalakerámia ZTE KK

Nem sztrájkoltunk, fáradtak voltunk - Kámán Tamás

A zalai csapat kapitánya cáfolja, hogy a Paks elleni találkozó első 10 percében szándékosan nem találtak a kosárba.

ZTEA Zalakerámia ZTE KK együttese a legutóbbi fordulóban 95-67-es, megsemmisítő vereséget szenvedett az Atomerőmű csapatától a férfi kosárlabda NB I-ben. Az első 10 percben a paksiak már 17-0-ra vezettek, így nem csoda, hogy a mérkőzéssel kapcsolatban több találgatás is napvilágot látott. Az egyik ezek közül az volt, hogy a zalai játékosok szándékosan nem dobtak pontot, így akarták felhívni a figyelmet a csapat körüli pénzügyi gondokra. Ezt azonban a csapat kapitánya, Kámán Tamás cáfolta a Zalai Hírlapnak.

„Nem sztrájkoltunk, nem akartuk a közönséget becsapni, de az kétségtelen, hogy csapnivalóan kosárlabdáztunk az első félidőben. A találkozónak ebben az időszakában jött ki rajtunk az elmúlt hetek fáradtsága. Ha valamikor, akkor múlt szerdán nagyon jól jött a szünet, mert sikerült rendezni a sorokat. Feltámadtunk, igaz, ehhez kellett az is, hogy egy olyan Paks jött ki a pályára, amelyik már tudta, hogy megnyerte ezt a találkozót. A szurkolóktól elnézést kérünk, hiszen tényleg nagyon gyengén játszottunk a meccs elején. Debrecenben szerdán már szeretnénk újra eredményesek lenni” – fogadkozott a ZTE bedobója.