Vasas

Ferenczi leigazolása telitalálat volt - Vancsa Miklós

megosztom

Vancsa Miklós nem elégedett a Vasas ősszel mutatott támadójátékával, ezért Hrepka Ádám és Karim Benounes már nem tagja az angyalföldi keretnek.

VasasVancsa Miklós, a Vasas Futball Kft. ügyvezetője a klub hivatalos oldalán összegezte az angyalföldi csapat őszi szereplését.

“Utólag az ember többnyire tudja, mi az amiben korábban hibázott, de most azt gondolom, hogy a keret kialakításakor olyan hű de nagyot nem tévedtünk. A hozzánk került játékosok valahol mind tudtak segíteni rajtunk. Közülük ketten is stabil csapattaggá váltak, Lazar Arsic ezt tizenkilenc évesen érte el, míg Goran Arnaut abszolút beépült a védelembe, noha sérülése sokat hátráltatta ebben. Újra elmondom – bár tudom sokan megköveznek ezért –, szent meggyőződésem, hogy több van ebben a csapatban mint amit produkált ebben az idényben” – mondta az egykori középpályás.

A legszembetűnőbb az volt, hogy bár remek támadósorral rendelkezett a Vasas, ezt a pályán nemigen tudta érvényre juttatni.

“Amikor Ferenczi leigazolása kész ténnyé vált, komoly vita bontakozott ki a vezetésben arról, hogy szükségünk lesz-e egyáltalán Hrepka Ádámra. Azon a poszton ugyanis ahol a tavasz folyamán komoly segítségére volt a csapatnak, már nem ő volt az első számú jelölt, az pedig erősen kérdéses volt, hogy más pozícióban mennyire lesz képes segíteni minket. Végül a vezetőedzőnk, Gianni Dellacasa kifejezett kérése miatt döntöttünk az újbóli kölcsönvétele mellett. Amikor aztán egészséges volt és lehetőséget kapott a bizonyításra, nem tudott meggyőző produkcióval előrukkolni, bizonyítani azt, hogy hasznára tud lenni a Vasasnak, emiatt meg is váltunk tőle idő előtt. Karim Benounes képességeit sem vitatja senki, én azt gondolom, ő elsősorban saját maga áldozatává vált. A nyáron – mivel távozni akart és csapatot keresett magának –, kihagyta a teljes felkészülést, amikor pedig mégis visszatért, egyből bizonyítani akart, játéklehetőséghez is jutott, de ebből szinte törvényszerűen következett ingadozó formája és sérülése. Amikor Komjáti András átvette a csapatot, egy olyan Benounest kapott, aki képtelen volt arra, hogy teljesítsen, így nem csoda, hogy nem élvezte a bizalmát” – nyilatkozta a klubvezető.

Az ügyvezető kitért Ferenczi Istvánra és Lázok Jánosra is, akikkel elégedett lehetett az őszi szezonban.

„Ferenczi István viszont igazi profi, aki példamutató akarattal és alázattal tette a dolgát. Biztos, hogy nem minden meccsen játszott kimagaslóan, de a dolgokhoz való hozzáállása és nyolc szerzett gólja révén az együttes igazi vezéregyéniségévé vált. Azt gondolom telitalálat volt a leigazolása és itt ismét meg kell említenem Dellacasa mestert, aki a nyáron a Bajzát, Tököli, Ferenczi hármas tagjai közül remek érzékkel őmellette tette le a voksát. Lázok János régóta meghatározó tagja a Vasasnak. Azt gondolom az ősz folyamán pontrúgásaival, számos gólpasszával sokat tett a csapatért, amelynek igen hasznos tagja volt, mégis van némi hiányérzetem vele kapcsolatban. Ez abból fakad, hogy játékával és gólerősségével a korábbi években ő már alaposan elkényeztette a Vasas-függőket, így magasra állította a mércét saját magával szemben” – adott részletes elemzést Vancsa Miklós.

megosztom