DVSC-TEVA

Volt, hogy megsértődtem Herczegre - Dombi Tibor

Dombi Tibor szerint a motiváció volt Herczeg András legnagyobb erénye, amit lehetett azt kihozta a csapatból.

Dombi Tibor vezeti a labdát az Újpest elleni magyar bajnokin.

Dombi Tibor, a DVSC elnyűhetetlen középpályása nem lepődött meg azon, hogy nem Herczeg András irányítja a debreceni csapatot a jövőben. A 37 éves futballista a haon.hu-nak nyilatkozott az egykori klubmenedzserrel való kapcsolatáról.

"Nem nagyon lepődtem meg a távozásának a híren, volt már ugyanis erről szó, de Herczeg András is azt tanácsolta, inkább a meccsekre koncentráljunk. Furcsa egyébként, hiszen 15-16 éve ismerem, mióta '94-95-ben a felnőtt csapathoz került. Egyedül én tegeztem a játékosok közül, sőt, volt olyan idő, amikor közös baráti társaságba jártunk. De amikor vezetőedző lett, idővel már nem kerestük egymást, nem is lett volna egészséges. Úgy mint ember, nem lehet belekötni. Eredményeihez képest nagyon szerény és a humora is jó. De amikor már edző volt, előfordult, hogy megsértődtem rá, amikor nem tett be a csapatba. De aztán berakott, és minden ment tovább" – mesélte a debreceni közönségkedvenc.

A villámgyors jobbszélső elmondta, a DVSC egykori edzője mindig kihozta a játékosokból a maximumot.

„A motiváció volt Herczeg András legnagyobb erénye, nem hagyott minket békén egy percig sem. Magyarországon általában nem ösztönzik megfelelően a játékosokat, és sok minden bennük marad, ha itthon kezdenek játszani, és nem is mennek tovább. Na, ez itt nem volt. Amit lehetett, azt kihozta belőlünk. Azt mondom, szinte mindenkiből ki tudta préselni a maximumot. Nem csak fizikálisan, de szellemileg is mellettünk állt. Mindenre odafigyelt, összetartotta a csapatot, sőt, néha még munkakörén túlmutató feladatokat is elvállalt, hogy minél jobb legyen a csapat” – mondta az egykor Frankfurtban is légióskodó futballista.