Budapest Honvéd

3-4 minőségi játékos érkezhet - Supka Attila

A Budapest Honvéd vezetőedzője 3-4 meghatározó játékossal, és a Magyar Futball Akadémia ifjoncaival erősítene a télen.

HonvédSupka Attila visszatért a Honvédhoz, és ennek apropóján volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A szakember beszélt korábbi kispesti edzősködéséről is, valamint a Honvédnál történő változások is szóba kerültek.

„Jó lesz visszatérni Kispestre, Ciprus nem úgy jött össze, ahogyan előre elterveztük, a körülmények nem voltak megfelelőek, így hazajöttünk a családdal. Ezután egy hosszabb pihenő után Hemingway úr megkeresett, és egy beszélgetés után döntöttünk a közös munkáról. Magyaros történet volt, ahogyan távoztam a Honvédtól annak idején. A szurkolók türelme, hogy ha nem úgy jönnek az eredmények, egy idő után elfogy, itt is ez történt. Ugyanakkor nem csuktam be minden kaput magam mögött, most egy új időszak kezdődik, ha jól szerepelünk, biztos vagyok benne, hogy visszatérnek a drukkerek is a stadionba. Most jön el az az időszak, amikor jön ki az első korosztály az akadémiákról, rájuk lehetne építeni a jövőben. Történtek változások, jó pár játékosnak felbontották a szerződését, szeretnénk jobb játékosokat igazolni, 3-4 érkező várható, és a Magyar Futball Akadémiáról is néhány fiatal velünk kezdi a felkészülést, aztán eldől, hogy ki tudják harcolni a helyüket a csapatban, vagy nem. A célunk a lehető legjobb eredményt kihozni a csapatból, és a kupában is állunk még, szoros a mezőny, megpróbálunk építeni egy olyan csapatot, amely éveken keresztül eredményes tud lenni” – nyilatkozta a Debrecennel két bajnoki címet nyerő szakember.