La Liga

Emery szerint Mourinho egy bőgőmasina

megosztom

A Valencia szakvezetője úgy véli, nekik legalább annyi okuk lenne a bírokra panaszkodni, mint a portugál edzőnek.

Emery_afp

A Sevilla elleni győztes mérkőzés után José Mourinho megint csak elégedetlen volt a játékvezetőkkel, akik véleménye szerint ősszel számtalan alkalommal hoztak hibás döntéseket a Real Madrid kárára. Az újabb kifakadás nem maradt visszhang nélkül, hiszen Unai Emery, a Valencia edzője visszaszólt Mourinhónak.

“Nekünk lenne okunk haragudni a játékvezetőkre, mert tévedéseik miatt vesztettünk fájó pontokat, de mi ezt mégsem tesszük. Mourinho túlreagálja, és olyan, mint egy „bőgőmasina”. A bíró mindkét fél kárára tévedett, de azt állíthatom, hogy nekünk több okunk lenne a panaszkodásra. Ettől függetlenül csak a saját csapatomra összpontosítok, a spanyol bajnokság a legjobb a világon még mindig, és a folytatásban is az lesz.”

A meccs után, a Sevilla elnöke, José María del Nido is kikelt a Real Madrid ellen.

"A nyomás, amit a Real gyakorol a játékvezetőkre, már egész Spanyolországban érzékelhető. Ez egy előre megfontolt, kitervelt taktika, de már tudjuk, milyen játék folyik a Bernabéuban" – mondta a klubvezető.

megosztom