Budapest Honvéd

Németh Zoltán lesz Supka Attila segítője

A Szombathelyen Csertői Auréllal bronzérmet nyerő Németh Zoltán már dolgozott együtt a Kispest vezetőedzőjével.

HonvédNémeth Zoltán lesz a Honvéd pályaedzője, aki egykoron Supka Attila csapattársa volt , majd Békéscsabán edzőként is dolgoztak együtt. A szakember a Honvéd hivatalos honlapján beszélt új feladatáról és a vezetőedzővel való közös múltjáról is.

„Tudatosan készültem erre a pályára, hiszen amíg Mattersburgban játszottam, Sopronban voltam ifiedző. Később Békéscsabára kerültem Supka Attila mellé, onnan pedig Fehérvárra Csertői Aurél mellé, ahol harmadikok lettünk, és megnyertük a kupát. Ezt követően három és fél éven keresztül Szombathelyen dolgoztunk együtt, ahol NBII-es bajnoki címet és bajnoki bronzérmet ünnepelhettünk”– mesélte a frissen kinevezett szakember.

Németh Zoltán beszélt arról is, honnan ismeri a Honvéd szakvezetőjét.

„Attilával Békéscsabán dolgoztam együtt másfél évig, egyébként ő is soproni illetőségű. Ráadásul Fehérváron csapattársak voltunk a nyolcvanas évek végén. Legutóbb Szombathelyen dolgoztam Csertői Aurél mellett, és mivel szabad voltam, Attila megkeresett, hogy mit szólnék hozzá, ha a Honvédnál dolgoznék. Gyakorlatilag semmit, hiszen óriási megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú klubban dolgozni, ráadásul édesapám Sopronban az egyik legnagyobb Honvéd-szurkoló volt. Sajnos ő már nem él, de büszke lenne rám. A döntésemben ennek is nagy szerepe volt. De nem ez az egyetlen kispesti vonatkozás az életemben, hiszen nekem a példaképem Pintér Sándor. Ezt minden túlzás nélkül mondhatom, tele volt a szobám fala a képeivel gyerekkoromban” – mesélte a másodedző.