Vízilabda

Nem kaptak fizetést a Fradi pólósai

A Ferencváros vezetőedzője, Ambrus Tamás elmondta, a játékosok nem kapták meg a juttatásukat, és a vezetők azt sem tudják, mikor tudnak fizetni.

digiAmbrus Tamás az FTC Fisher Klima vízilabdacsapatának vezetőedzője volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A Ferencvárosról egyre aggasztóbb hírek látnak napvilágot, a klub likviditási problémákkal küzd, és azt se tudni ezek mikor oldódhatnak meg.

„Hároméves szerződésben állapodtunk meg, amikor idekerültem, hosszú távú koncepcióban gondolkodtam, mert csak így lehet elkezdeni egy csapat felépítését. Szeptember 15-én 11 új játékos érkezett a szakosztályhoz, az álmok és a célok megvoltak, érkeztek nagy nevek és fiatal tehetségek, csapatot csinálni azonban hosszadalmas folyamat. Eljutottunk egy bizonyos szintig, ameddig ebben a nyers formában el lehetett jutni a csapattal” – kezdte a történet elején a szakember.

Az egykori pécsi edző szerint a fordulópontot a Groupama Honvéd elleni összecsapás jelentette.

„A Honvéd-mérkőzés arról szólt, hogy a karácsonyi szünetben 4. vagy 5. helyen állunk majd, nagyon fontos mérkőzés volt, ez tény. A meccs előtt egy nappal a szakosztályelnök Farkas József lejött, és közölte a csapattal, hogy nincsen fizetés, és nem is tudja, hogy mikor lesz. Ezután indiszponált, rossz játékkal kikaptunk a Honvédtól, majd az öltözőben Farkas József számon kérte a csapaton ezt a teljesítményt, amit teljes joggal megtehet. Ott azt is megemlítette, hogy egy-két szponzor nem fogja tovább támogatni az együttest, és ez nagyon mélyen érintette a csapatot. Én természetesen kitartok a Ferencváros mellett, szerintem meg fogják oldani a helyzetet a vezetők. A csapat szerintem kicsit túlreagálta ezt a dolgot, ugyanakkor az is elmondható, hogy nagyobbak az elvárások, mint a fejlődésünk üteme. Remélem januárban, amikor a LEN-kupa elindul, már minden rendben lesz” – bizakodott Ambrus Tamás.