Kosárlabda

A ZTE elnöke a rendbontókon hajtaná be a büntetést

A zalai klubvezető a botrányt okozó vendégszurkolókkal akarja kifizettetni csapata büntetését a Körmend-ZTE kosárlabda-mérkőzés után.

ZTENem maradt visszhangok nélkül a hétvégi MJUS-Fortress Körmend – Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabda-mérkőzés. A feszült hangulatú összecsapás negyedik negyedében a játékvezetők jelezték, nem hajlandók tovább vezetni a meccset, mert a vendégszurkolók szektorából folyamatosan köpködik és dobálják őket. Ezt követően rendőrök jelentek meg, hogy kiürítsék a lelátónak ezt a részét, és kiszorították a vendégszurkolókat a csarnokból.

Dr. Kelemen Péter, a ZTE KK elnöke így vélekedett a rendbontásról:

„A rendőrségi fellépést aránytalannak és túlzottnak tartom. A rendbontókat kellett volna kivenni a tömegből. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a közel 200 szurkolónk sportszerűen buzdította csapatunkat, nekik sokat köszönhetünk, s várjuk őket a következő mérkőzéseken is. A rendőrségtől elkérjük a felvételeket és pontosítani szeretnénk, hogy ki az a 8-10 szurkoló, akik ezek szerint nem tartoznak közénk. Őket ki kell közösíteni. Az a magatartás, amit tanúsítottak, nem való a lelátókra, s ettől a viselkedéstől elhatárolódik a ZTE KK. Az ügynek folytatása lesz, meg akarjuk nevezni a rendbontókat. Szinte biztos, hogy büntetést kapunk, így ezek az emberek elvitték a pénzt - amiből köztudottan amúgy is kevés van - a játékosok elől. A vezetés eldöntötte, eljárást indítunk ellenük, és ha kell, bírósági úton is behajtjuk tőlük azt az összeget, amelyre várhatóan megbüntetik majd csapatunkat”- nyilatkozta a Zalai Hírlapnak a klubvezető.