EBEL

Primeau védőt igazolna az AV19-be

A kanadai szakember szerint bíztató, hogy öt csapathoz is közel van a Sapa Fehérvár az EBEL tabelláján, de rengeteg mindenben kell még javulniuk.

SAPAAz alapszakasz felénél jár a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák ligában, és a kilencedik helyen áll a tabellán. A csapat vezetőedzője, Kevin Primeau, a csapat hivatalos oldalán értékelte a fehérváriak eddigi szereplését, és a jövőről is szót ejtett.

„Egyértelműnek látszik, hogy van két-három kiemelkedően erős csapat, mindenki más pedig remélhetőleg egy csoportban tömörül. Bízom benne, hogy mi is tudjuk tartani a lépést ezzel a társasággal, aztán pedig egyszer elkapunk egy jó sorozatot, amelynek köszönhetően felfelé léphetünk. Eddig jól játszottunk itthon, és rosszul idegenben, rengeteg mindenen kell dolgoznunk. Ami biztató, hogy öt csapat van, amelyik egymáshoz igen közel van, és még sok-sok meccs van hátra. Éles a verseny” – magyarázta a kanadai szakember.

A szakember beszélt a fehérváriak által elkövetett rengeteg hibáról, amely megakadályozza, hogy a csapat feljebb lépjen a tabellán.

„A Ljubljana elleni vereség igen fájdalmas volt, hiszen fontos pontokat hagytunk náluk. Az erősebb csapatok ellen gyűjtögetjük a pontokat, de muszáj a mezőny sűrűjét alkotók ellen is, mégpedig többet kell elvennünk tőlük, mint amennyit ők elvesznek tőlünk. Most két gólt adtunk ajándékba az Olimpijának, pedig megbeszéltük, hogy egyszerűen és okosan játszunk, és így leszünk túl az első harmadon. Ehhez képest az első öt perc ugyanolyan rossz volt, mint előtte. Nem tudom, hogy ez az idegesség, estleg az utazás fáradalma, mindenesetre fejben nem álltunk készen, és emiatt gólokat kaptunk. Hazai pályán ebből fel tudunk állni, idegenben azonban megpecsételik a sorsunkat az ilyen védelmi hibák. Ha egy rutinos játékos komoly hibát vét, az lehet mentális fáradtság, mondjuk amiatt, hogy sok volt az emberelőnyös, -hátrányos játék korábban, és sokat volt fent. Ha sérülések miatt akadnak hiányzók, és egy fiatal bekerül a csapatba, lehet, hogy nem tud megoldani bizonyos helyzeteket. Ha egy az egyben megveri egy nála sokkal képzettebb hokis a saját harmadunkban, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni” – nyilatkozta az egykori NHL-játékos.

A szóba jöhető erősítésekről, valamint a MOL ligában szereplő farmcsapat fiataljairól is szót ejtett az októberben kinevezett fehérvári szakember.

„Jelenleg abban gondolkodunk, hogy egy igazán jó védőt hozzunk, aki támadásban is használható. Azaz, ha elöl megszorulunk, akár csatárt is tud játszani. Egyik nyilatkozatomban már említettem, hogy tavaly Bielben dolgoztam egy ilyen hokissal, Curtis Brownnal, a mostani keretből pedig Vas Marci képes erre. Mivel rá elöl van szükség, ezért nem szerepeltettük a védelemben. De ahogy említettem, egy védőt keresünk, aki elöl is képes játszani. Láttam tehetségeket a farm csapatban, igaz, az egész társaságot még nem ismerem. Nyilván a mezőnyből rendre kiemelkedő húzóembereket, mint Kiss vagy Tóth, már igen. A farmcsapatban nincs olyan típusú játékos, mint Nagy vagy Benk, tehát nagytermetű, erős hokis. Inkább alacsonyabb, Godó-típusú hokisok alkotják. Remélem, fiatal védők is előlépnek majd, mert hátvédposzton az egész magyar hoki nem áll jól. Mintha minden gyerek csatár akarna lenni” – elemezte a hiányosságokat Primeau.