NBA

Nagyszabású játékoscsere az Orlando és a Phoenix között

  • MTI

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság tavalyi döntőse, az Orlando Magic szombaton komoly változtatásokat hajtott végre keretén, négy új játékost szerzett, akikért négy fontos emberét adta cserébe.

NBAA szezonban Dwight Howard mögött a második legponterősebb Magic-kosaras, Vince Carter, Mickael Pietrusszal és Marcin Gortattal - illetve a 2011-es amatőr játékosbörze Magicet megillető első körös választási jogával - együtt a Phonix Sunshoz került. Cserébe Jason Richardsont, a csapat legeredményesebbjét, illetve Hedo Turkoglut és Earl Clarkot adta a Suns. Turkoglu ezzel visszatért a Magichez, ahonnan az elveszített 2009-es döntő után távozott.

Az NBA mostani szezonjában eddig hullámzóan teljesített együttes vezetői úgy döntöttek, hogy Rashard Lewist, a 2008/2009-es szezon nagy menetelésének egyik főszereplőjét elcserélik a Washington Wizards legjobbjára, a botrányairól is elhíresült Gilbert Arenasra.