Serie A

A Juve csak egy ponttal közelebb a Milanhoz

A Napoli nyert, így feljöttek a Lazio mellé

megosztom

A Juventus nem hozta ki a maximumot a Milan szombati vereségéből, csak 1-1-et játszottak a Chievóval az olasz bajnokság 17. forduójában. Sokáig vezettek a Zebrák, a veronai csapat a 93. percben egyenlített. A Napoli viszont megszerezte mindhárom pontot a Lecce ellen, így a kora délután nyerő Lazióval együtt megközelítették a Milant.

A Chievo már a meccs első harmadában előnybe kerülhetett volna, a 15. percben ugyanis büntetőt harcoltak ki. Antonini viszont kicsit gyengén lőtte a tizenegyest, Storari eltalálta az irányt, és védeni tudott.

Szűk félóra elteltével jött a Juventus első nagy helyzete, az előrehúzódó Sorensen lőtt a kapufára. A 31. percben már be is találtak, szöglet után dekázgattak a tizenhatoson belül, végül Quagliarella húzta be háttal a kapunak a labdát. (1-0)

A második félidőben emberhátrányba került a Juve. Giandonato rántotta le utolsó emberként a kilépni készülő Constantot, amiért pirosat kapott. Ezután fölénybe került ugyan a Chievo, de nem tudtak élni a helyzeteikkel. Ráadásul a Juventus kontráiban is benne volt a gólveszély. Előbb Iaquinta elől ütötte el a labdát Sorrentino, majd Krasic lőtt a felső kapufára, miután végigcselezte magát a hazai térfélen.

Krasic a földön

Már úgy nézett ki, ki tudják húzni a Zebrák kapott gól nélkül, de a 93. percben egy jobb oldali beadást Pellissier elé csúsztattak egy labdát, aki hét méterről nem hibázott. 1-1 lett a végeredmény.

A Napoli ki tudta használni a Milan Roma elleni vereségét, de ők is drámaivá tették a meccs végét. Edinson Cavani a 90. percben szerezte meg a győztes gólt a Lecce ellen, 1-0-ra nyertek.

Ezzel a nápolyiak felzárkóztak a Lazio mellé, 33 pontjuk van, és hárompontos hátrányból követik a Milant. A Juventus viszont csak 31 pontnál tart, így negyedikek.

A Bresciában a padon kezdett Vass Ádám és Feczesin Róbert is. Utóbbi csereként beállt az 53. percben, de ekkor már a hazai Catania vezetett 1-0-ra Maxi López góljával. Feczesinék nem is tudtak egyenlíteni, így továbbra is csak egy hellyel állnak a kiesőzóna előtt, de azonos a pontszámuk a Cesenával és a Leccével, ráadásul előbbiek eggyel kevesebb meccset játszottak.

A Bari hazai pályán emberhátrányba került a 32. percben a Palermo ellen, Marco Rossit állították ki. A vendégek még a szünet előtt ki is használták a létszámfölényt, Ilicic talált be. (1-0) A Bari viszont vissza tudott jönni, Masiello büntetőből egyenlített a második játékrészben, 1-1 lett a végeredmény.

A Parma és a Bologna gólnélküli döntetlent játszottak.

Eredmények:

Chievo - Juventus 1-1 (0-1)

Napoli - Lecce 1-0 (0-0)

Catania - Brescia 1-0 (1-0)

Bari - Palermo 1-1 (0-1)

Parma - Bologna 0-0

Korábban:

Lazio - Udinese 3-2 (1-0)

Szombaton:

Milan - Roma 0-1 (0-0)

Cesena - Cagliari 1-0 (1-0)

megosztom