Kézilabda EB

Franciaország nyert Ukrajna ellen

A gallok simán verték északkeleti szomszédunkat

A francia és az ukrán csapat abban a tudatban lépett pályára, hogy egyiküknek sincs esélye elődöntőbe jutni. Franciaország viszont a csoport harmadik helyét, és ezen keresztül az ötödik helyet még elérheti, és ez motiválta is őket. Szinte végig vezetve, a győzelmüket a hajrában fölényessé téve nyertek.

Jobban kezdett Franciaország, az ukrán szövetségi kapitány kissé meglepő módon már 2-0-nál időt kért. Bejött azonban a húzása, jobbak kezdtek játszani a sárga-kékek, 6-6-nál már a francia edzőnek kellett fejmosást tartania.

Franciaország - Ukrajna

Ettől kezdve viszont nem volt kérdés, hogy ki nyeri meg a találkozót. Az első játékrészben még tartották magukat az ukránok, három gólnál nagyobb hátrányban nem voltak. Ez volt a helyzet félidőben is, 16-13-ra vezettek a gallok.

A szünet után aztán lépésről lépésre elmentek Dembeléék, szép átlövésgólokat lőttek, és a csereként beálló Leynaud is egyre jobban védett. A 41. percben hét, az ötvennegyedikben kilenc, az ötvenkilencedikben pedig már tizenegy gól volt a különbség. Ehhez még egyet tettek hozzá a franciák, 31-19 lett a vége.

Franciaország - Ukrajna 31-19 (16-13)