Diósgyőr

A vereségek számát sokallja Szentes Lázár

Címkék:
megosztom

Szentes Lázár stratégiákban gondolkodik a diósgyőri klubnál, és az együttes jövőképét tartja szem előtt.

DVTKAz őszi szezon után Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója elemezte az NB II Keleti csoportjában harmadik helyen álló diósgyőri csapat teljesítményét a klub hivatalos oldalán.

„Mindenképpen másképp kell látnom, szakmai igazgatóként globálisan kell néznem az első csapatot és az utánpótlást. Emiatt nem is hasonlítható össze a két dolog. Csak az első csapatról beszélve, természetesen azt is másképp látom, hiszen kívülről és felülről nézem. Az edző dolgozik napról napra a csapattal, ő vezeti az edzéseket, ő “él” a játékosokkal, nagyon sok információt szerez. Szakmai igazgatóként én is rendelkezem az információkkal, látom a folyamatokat, de nekem nincs közvetlen ráhatásom a dolgok menetére. Nekem stratégiában kell gondolkodnom, szem előtt tartva a jövőképet is. Hogy konkrét példát mondjak, ezért nem újítottunk szerződést Roszel Róberttel, mert a szakmai stáb megítélése szerint sem nyújtott hosszú távú megoldást a Diósgyőr problémáira. Amíg itt volt góljaival, hozzáállásával segített, de nekem előrébb kell gondolkodnom. A másik téli távozó, Zsivóczky Norbert esetében pedig a teljesítménye mellett a hozzáállása sem volt mindig kifogástalan, ezért bontottuk fel a szerződését” – mondta az egykori győri csatár.

Az egykor Újpesten edzősködő szakmai vezető arról is beszélt, hogy miért szenvedett el több vereséget a csapat hazai pályán, mint idegenben.

„Egyszerű a válasz: nagyon nehéz a beálló, zártan védekező csapatokat feltörni. Tudjuk, hogy Diósgyőrbe nem támadni jönnek az ellenfelek, még a Nyíregyháza sem támadott. Azt a trendet követik, hogy beállnak kilencen védekezni és bíznak benne, hogy egy kiugrásból, pontrúgásból gólt szereznek. A győzelemhez az kell, hogy időben gólt szerezzünk, lásd Debrecen, Nyíregyháza, Kazincbarcika, Orosháza, mert az nagyon meghatározza a mérkőzés alakulását. Amikor nem sikerült a korai gólszerzés, a csapat egyre idegesebb lett, egyre pontatlanabbul játszott. Ezen kívül fontos elmondani, hogy az ilyen módon védekező ellenfél feltöréséhez szükséges az extra technikai tudás, amellyel jelen pillanatban nem igazán rendelkezünk” – nyilatkozta Szentes.

A csapat részletesebb elemzésébe is belement a szakmai igazgató, aki a vereségek számát sokallja.

„A kapott gólok átlaga mérkőzésenként egy, amivel szerintem nincs különösebb gond, a vereségek száma sok. Ami a lőtt gólokat illeti, 30 gólt szerzett a Diósgyőr ősszel, amiben benne van három nagy arányú győzelem is. Egyébként az egyik legszebb győzelem az 1-0, mert nehéz elérni és nagyon erősíti a csapat morálját. Ebben benne van három nagyon fontos tényező: nyertünk, nem kaptunk gólt és a harmadik, hogy 1-0-ra tudtunk nyerni, ami általában szoros mérkőzésen alakul ki, ezért nagyon értékes. Pontosan ezért, egy ilyen győzelem nagy lökést adhat a csapatnak, fordított esetben pedig 1-0-ra kikapni a leggyalázatosabb, hiszen már-már kézzel fogható közelségben volt egy pont – elemezte az egygólos mérkőzések lélektanát a szakember.

megosztom