Kézilabda EB

A svédek vasárnapi győzelmével már nehezen birkózhatjuk ki az elődöntőt

Gyakorlatilag csak akkor juthatunk a négy közé, ha Norvégia vagy Svédország még botlik

  • Maruzsa István

A vasárnap esti Svédország-Norvégia találkozó végeredménye teljesen átrajzolta a várakozásainkat, és sokkal nehezebbé tette számunkra a továbbjutást. Ha úgy alakulnak a további találkozók, ahogy eddig szerettük volna, akkor gyakorlatilag lehetetlenné. A gólkülönbségünk miatt nem elég, ha mi legyőzzük a svédeket, Franciaországnak is szurkolnunk kell. Az AB ágon hétfőn kezdődik a középdöntő, jósolni talán még nehezebb, mint a mi esetünkben, hiszen négy kétpontos csapat is van az I. csoportban. Egyelőre csak a mai meccsekre próbálunk tippelni, messzebbre csak később tekintünk.

Nem számítottunk arra, hogy Norvégia bárkitől kikaphat, ha mégis, nem Svédországra tippeltünk volna. Állítólag vírus tizedelte a házigazdák sorait, más vélemények szerint a skandináv barátság jegyében született svéd győzelem. Mi maradunk annál, amit láttunk: a kék-sárgák hihetetlen jól védekezték le szomszédaik indításait, és felállt falként is nagyszerű volt a lábmunkájuk, így Hammersengék egyszerűen nem találtak helyet a góllövéshez.

Érdekes egyébként, hogy ezen a tornán mennyire erős a védekezést erőltető irányvonal, és hogy mekkora a sikere. Több csapat is nagyszerűen épít arra, hogy a lehető leggyorsabban összerendezze a védőfalát, és így megakadályozza az ellenfél könnyű góljait. Eddig inkább arra láthattunk példát, hogy a gyors csapatok ellen mindenki megpróbált még gyorsabban játszani. Ez a tendencia most megfordulni látszik, főleg azoknál az együtteseknél, amelyeknél kevés az átlövőpotenciál. Mint amilyen a miénk is. Nekünk eddig többnyire bejött. A vasárnap este csak kínlódó norvégok pénteken még annyival jobbak voltak, hogy esélyünk sem volt elkapni őket.

A svéd győzelemmel már sokadszor borult a papírforma, és ez szinte lezárta a mi továbbvezető utunkat. Ugyanis hiába nyerünk szerdán Per Johansson csapata ellen, ha ők előtte legyőzik Franciaországot, Norvégia pedig megveri Hollandiát és Ukrajnát is. Hacsak nem tesszük a földdel egyenlővé a svéd válogatottat. De ehhez talán egy atombomba kellene, Magyarországnak meg az nincs (és egyébként sem vagyunk az erőszak támogatói).

Kovacsics Anikó harcol a labdáért az Ukrajna elleni Eb-meccsen

Ha az említett eredmények születnek, hármas holtverseny alakul ki a mieink és a két skandináv együttes között, ahol egy különálló, csak a három csapat egymás elleni eredményeit tartalmazó tabella alapján dől el a továbbjutás. Ekkor pedig nagyon rosszul fog mutatni a gólkülönbségünk a Norvégiától elszenvedett 34-13-as vereség miatt, és kiesünk. Hacsak nem nyerünk nagyon sokkal, konkrétan legalább 13 góllal (ekkor lenne azonos a gólkülönbségünk a svédekével a három csapat egymás közötti meccseit nézve, és több lőtt góllal mi állnánk jobban). Az eddigi gólerrőségünket elnézve ez nem valószínű. Tehát az a feladatunk kedden, hogy legyőzzük Hollandiát, és aztán rettenetesen szurkoljunk Franciaország sikeréért a svédek ellen. Ha a gallok nem harcolnak ki legalább egy döntetlent, gyakorlatilag lemondhatunk az elődöntőről. Márpedig a franciákban sem lehet sok motiváció, mivel számukra véget ért a torna érdemi része a gyenge kezdésükkel. Nem állunk túl jól...

Ejtsünk néhány szót a hétfő esti meccsekről! Csak Dánia áll a maximális 4 ponttal az I. csoportban, de épp a lassan lendületbe jövő Oroszországgal találkoznak. Trefilov még Izland ellen sem volt elégedett a csapatával, de őt nem is nagyon szoktuk tornák közepén mosolyogni látni. Ha az orosz taktika összeáll, a dánoknak házigazdaként sem adunk sok esélyt. Nem féltjük őket egy nagy veréstől, de a két pontot elvihetik Szidorováék. Persze a másik oldalon meg Pytlick ül a padon, akit szintén nem kell attól félteni, hogy nem ért a kézilabdához.

Horvátország legyőzte Montenegrót az első csoportkör utolsó meccsén, de tartunk tőle, hogy ez inkább a montenegrói csapatot minősíti, mint déli szomszédainkat. Románia ellen kiderül, hogy igazunk van-e, de egyértelműen a románokat tartjuk esélyesebbnek.

Spanyolországnak nem sikerült pontot hoznia a középdöntőbe, ezért égető szükségük van a győzelemre. Esélyük persze csak akkor van a továbbjutásra, ha az előttük állók továbbra is zaklatott formában játszanak. Először a jó kezdés után gyorsan kipukkadni látszó Montenegrót kell megverniük, amire látunk is esélyt. Mégiscsak a legutóbbi kontinenstorna ezüstérmeséről beszélünk!