NB I

Sándor György már várja Videoton tavaszi rangadóit

megosztom

A fehérvári középpályás számára a Kispest elleni vereség volt a legnagyobb kudarc, mivel a kispadról tehetetlenül nézte társait.

VidiSándor György, a Videoton középpályása értékelte a csapata teljesítményét a klub hivatalos oldalán. Az Újpestről érkezett játékos természetesen a tavaszi szezonra is kitért és elmondta, akár egy pocsék tavasz is beleférhet a fehérvári csapatnak.

„Szerintem jól sikerült az ősz, a csapat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, nem utolsósorban pedig szemre is szép focit játszott. Ez utóbbi ritkán sikerül, mármint hogy szép is és eredményes is legyen a játék. Gondoljunk az Urbányi által irányított Kecskemétre, akik látványosan játszottak, mégis kieső helyen álltak, vagy a Fradi „brit korszakára”, amikor ugyan voltak eredmények, de sokak nézhetetlennek tartották a játékot. Visszatérve a Vidire, sokszor elhangzott a félév folyamán, hogy könnyű nekünk, mert úgymond hosszú a kispadunk. Egy volt edzőm mondta egyszer – nagyon megmaradt bennem -, hogy a kezdő emberek ázsiója mindig attól függ, kik ülnek a kispadon. Magyarán, ha erős a kispad, de te beférsz az első tizenegybe, akkor jó játékos vagy. Egy olyan csapatban beférni a kezdőbe, ahol a kispad gyenge, nem nagy dicsőség. Azért is fontos, hogy jók a cserék, mert mindenki számára motivációt jelent a kezdőbe való bekerülés, másfelől viszont ez a tény a Mester számára több variációra ad lehetőséget. Ugyanakkor jobban figyelembe veheti azt is, kinek milyen az aktuális formája. Jó példa erre Gosztonyi Andris esete, aki fiatal, a teljesítménye is hullámzó volt a szezon folyamán. Volt olyan, hogy kezdőként lépett pályára, de olyan is, hogy a tizennyolcas keretbe sem került be” – mesélte a játékos.


Természetesen a szezon árnyoldalaira is kitért Sándor György, elárulta melyik mérkőzés jelentette a legnagyobb kudarcot számára.

„Nekem személy szerint a Honvéd meccs, mert hazai pályán kaptunk ki, ráadásul csereként kezdtem és borzasztóan rossz volt kívülről, tehetetlenül nézni a történéseket, amelyekből csak az utolsó fél órában tudtam kivenni a részem. Talán ide sorolnám a Fradi elleni meccset is, amelyen ugyan nagyon fontos egy pontot szereztünk, de megint nem tudtuk megverni őket. A Siófok elleni meccset azért nem érzem kudarcnak, mert a szezon egészét tekintve a Balaton-partiak komoly meglepetéseket is okoztak a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Eleve nagyon extrém körülmények között játszottunk, kaptunk egy potyagólt, amitől morálisan padlóra kerültünk. Aztán sikerült felállni és végül szereztünk egy pontot. Ennyi” – összegezte rossz tapasztalatait a futballista.

Adott a kérdés, a tavalyi szezonban szintén volt előnye a Videotonnak, de gyenge tavaszt produkáltak, így elvesztették az aranyérmet az utolsó fordulóban.

„Most egy mérkőzéssel többet játszottunk, mint tavaly ősszel. Ha tavasszal eggyel kevesebbet kellett volna játszanunk, mi vagyunk a bajnokok. Ha ebből indulok ki és feltételezem, hogy pocsék tavaszt produkálunk az idén is, akkor még mindig mi vagyunk a bajnokok, mondjuk egy-két ponttal. A kérdés jogos, hiszen ezúttal sem lesz könnyű helyzetünk a tavasszal, de nincs bennünk félsz, inkább erőteljes várakozás. Személy szerint azért várom a folytatást, mert sok rangadót játszunk hazai pályán: jön a Debrecen, a Zalaegerszeg, a Győr és remélhetőleg nagy közönség előtt sikerül jól és eredményesen fociznunk” – tekintett előre a középpályás.

megosztom